A dagasztás folyamata a régi időkben akár két órán át is tartott, az akkori öt-hatkilós kenyér fárasztó előkészítéséről az asszonyok úgy tartották, hogy addig nem lesz jó, „amíg nem csöpög a gerenda”, azaz amíg nem verejtékezik az ember homloka.

A kenyérkészítés ismeretei anyáról leányra szálltak, s a vásárhelyi leányok addig nem is mehettek férjhez, amíg nem tudtak jó kenyeret sütni. A helyi családok sok kenyeret fogyasztottak, voltak, akik a húsleveshez, vagy a dinnyéhez is kenyeret ettek.

Az élesztőt eleink komló és búzakorpa felhasználásával készítették, s feljegyezték, hogy az egyik gazdasszony, akinek nem sikerült az élesztője, egy pár piros papucsot ígért a szomszéd cselédjének, ha elcsen a náluk készült párnak nevezett élesztőből.

Az élesztőből liszttel és vízzel készült a kovász, amelyet további liszttel szaporítva kidagasztottak, s lett belőle a kenyér. A mai háziasszonyok is süthetnek kenyeret a hagyományos módon: a kovász hűtőszekrényben akár hetekig is eltartható, s elkészíthetik a kenyeret elektromos, vagy gázsütőben is.