Habár Hatvan városában a sör és a sörfőzés mindig is kiváltságot élvezett, illetve hosszú múltra tekinthet vissza, nem feledkezhetünk meg a mai modern ember másik legfontosabb italáról, a kávéról sem.

Ez a fekete nedű, melyet megjelenésekor Európában „fekete levesnek” vagy „az ördög italának” is neveztek, a törökök közvetítésével került hazánkba. A kávét először Jemenben, a 15. században kezdte el használni egy vallási közösség, a szurfi dervisek rendje abból a célból, hogy az Istennel való titokzatos egyesülést szolgáló éjszakai szertartásaikon (zikr) elűzzék az álmot és a fáradtságot.

Az ital a vallási közegből kikerülve hamar ismertté és népszerűvé, egyúttal közösségformáló erővé vált a 16. században megnyíló kávéházak által, melyeket a különböző társadalmi rétegek más-más okból kerestek fel. Az elit kvázi irodalmi szalonként tekintett a kávéházakra, ahol felolvasásokat, vitaesteket tartottak saját verseikből. Az alacsonyabb társadalmi csoportokat inkább a játékszenvedély csalogatta be ezekbe az intézményekbe, hogy a különféle szerencsejátékok által egy kis pénzhez jussanak. A kávéház tulajdonosai pedig a szórakoztatásra koncentráltak: árny- és bábjátékosokat, zenészeket, mesemondókat fogadtak fel, utóbbiak a Hatvanban is ismert Evlia Cselebi szerint már a 17. században önálló céhbe tömörültek, tehát igazi mesterembereknek számítottak.

Magyarországra a kávé a török megszállás után, a 16. század végén jutott el, és elsősorban az itt tartózkodó törökök itták előszeretettel. A magyar társadalom (annak is a felső osztálya) jobbára csak a hódoltság elmúltával kapott rá a kávéivásra. Az előbb említett Evlia Cselebi a hatvani vár leírásakor konkrétan nem említ kávéházakat (csak szórakozóhelyeket a belső vár két kapuja között), ennek ellenére a török kori Hatvan megőrzött olyan emlékeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a hatvani törökök közt is elterjedt volt a kávéfogyasztás. Ilyenek például a Hatvany Lajos Múzeum helytörténeti kiállításában is látható fémből készült kávékiöntő töredékek.