Az I. világháború végét követő zűrzavaros, forradalminak nevezett időszakban az iglói géppuskás tanfolyam legénységéből szerveződött alakulat a hagyományos katonai fegyelmet megtartva - a felvidéki rendvédelmi és a cseh megszálló félkatonai alakulatok elleni műveleteket követően - tevékeny szerepet töltött be a maradék ország északkeleti régiójában, Balassagyarmattól Miskolcig, Hatvant is beszámítva.

1918 december végétől május elejéig tartó hatvani tartózkodásuk alatt a tanfolyam állomány a kiképzés és a szokványos gyakorlatok mellett jó kapcsolatokat ápolt a helybéliekkel, akik szívesen látták a szigorú tisztjeiknek engedelmeskedő, fegyelmezett alakulatot. Voltak ugyan összetűzések a néhai 10-es honvéd gyalogezred demoralizálódott maradványaival, illetve a proletárdiktatúrát képviselő direktóriumi tagokkal, mégis jutott a költészetre is idő. Meskó Cyrillnek, az állományhoz tartozó géppuskásnak - ha nem is számított költőfejedelemnek - a hatvani tartózkodás lehetőséget adott verseskötetének megjelenésére, amelyet a szerző parancsnokának, Mammusich István századosnak ajánlott. A versek között néhány Hatvanban született is található, ezek egyike a lenti költemény, amely az 1919-es év zavaros hangulatát is nagyszerűen visszaadja.


A korzó

A fő utcza egész fel a hídig
Oly szomoru még rózsa sem nyílik,
Nincs muskátli zsalus ablakokban,
Zene sem szól korzón kávéházban.

Vasárnap reggeltől késő sötét estig
Víg lett a fő utca egész föl a hídig.
Ablakokban muskátli is nyílik,
Mindenütt a zene, és víg nóta hallik.