Szentmihályi életképek-sorozatunkban a Sanctus Mychaeltől Szeged-Szentmihályig című kötet kifejező, színes szövegeit közöljük. A lenti idézetekből kiderül, hogy egy paprikás családban ha ültetni, kapálni vagy vetni kellett, a munka szigorú törvénye mindenkire vonatkozott. Még a csecsemőt nevelő fiatal anyákra is.


Kisbabával kapálni - A munka és a családi élet összefér

Az Egy szentmihályi asszony emlékei ünnepekről és hétköznapokról című fejezet Kovács Lászlóné, született Varga Rozália közléseit dolgozza fel. Édesanyjáról hosszú sorokat olvashatunk:

„(1940-ben) Anyám úgy oldotta meg a kisbaba gondozását, hogy a tavaszi vetegetésekben, ültetésben, kapálásban se maradjon el. Vásárolt Anyám egy háromlábú spirituszfőzőt a tejforraláshoz, meleg ételt kapott a bébi, a legyek ellen pedig kocsijára hálót varrt a menyasszonyi fátylából. Ha volt a közelben gémeskút, a déli pihenőt maximálisan kihasználva még pelenkát is mosott. Mintha eleve összeférhetetlen lenne a családi élet szépsége a paraszti követelményekkel; s mintha Anyám az árral szemben is be akarná bizonyítani, hogy összefér. Boldog volt a bébivel, aki pedig akadályozta csak a munkában. Dolgozott hát panasz nélkül legyőzhetetlenül.

Végtelenül hosszú volt a megkapálni való sor. Szüleim sietve rótták a fordulókat, hiszen megbízható őrzőt állítottak mellém. Bátyám az ő negyedik életévének összes felelősségével himbálgatta a kocsimat, hogy megvigasztaljon… De gyíkok futkostak itt meg ott, kis pillék szálldostak, a kis húgocska meg csak ordít, hiába rángatta a kocsit, ott hagyni sem szabad, mert verés lenne, ahogy már volt is... a kapáért síró föld talán jobban tudott sírni.”


„Mindenhova odaértünk.”

Az idézet folytatásában további emberfeletti erőfeszítésekről olvashatunk – napi rutinként. Az adatközlő édesanyja valószínűleg olyan lelkiismeretességgel és szorgalommal gondozta egyszerre családját és a rábízott földet, hogy azt bármelyik modern, karrierépítésre és gyereknevelésre koncentráló asszonytársa megirigyelhetné.

„Egyik kicsi, másik pici! – ezzel a jelszóval biztatta Anyám magát, hogy mindenfajta rászakadó munkát győzzön egyszerre, s el is hitte, hogy győzi. Akkor már volt varrógépe, kis karikahajtós Singer, azon varrt nekem éjjelente tündéri ruhácskákat. A mángorlás is mindig éjszakára maradt... A nagymosáshoz saját főzésű szappant használt akkor még Anyám, s rendkívül precízen keményítette és kékítette az ágyneműket, asztalneműket. A Singer varrógép által felruházkodott a család; Anyám, bár a varrást nem tanulta, nem ismert lehetetlent. Egyaránt kifogástalanul sikerültek a férfi- és fiúingek, alsók, női ruhák és kislányka holmik. A házi műhelyből még két igazi télikabát is kikerült.

A paraszti élet egyik sarkalatos pontja! Minden elvégezve, minden elkészítve, a vacsora sincs elhanyagolva, csak a gyerek nem bírta már, és elszenderedett vacsora nélkül, és az apját emiatt lelkifurdalások környékezik, és az anyja a maszatos álomszuszékra egy takarót terít már gyöngéden... A gyereknek nem volt joga módosítani a munka rendjét. Ünnepeken is >>mindenhova odaértünk<< - mesélte gyakran Anyám.”