Az olvasás rendkívül különös tevékenység. Mi visz rá valakit arra, hogy órákon keresztül csendben üljön, és bekötött papírlapokat nézegessen? Milyen elképzelések, gondolatok és érzések kötnek egyéneket és közösségeket az olvasáshoz, a könyvekhez? S mit jelent egy könyv elolvasása? Művelődést? Szórakozást? Az olvasó önmagára találását? Egy elérhetetlenül távoli világ átélését? A mindennapi valóságától való elszakadás lehetőségét? Az irodalomtudomány, a kultúratudományok, a pszichológia és a művelődéstörténet újra és újra beleütközik e kérdésekbe. A modern irodalomelméletek a szerző-mű-befogadó hármasságának viszonyából indulnak ki.

A Déri Múzeum - Debreceni Irodalom Háza A szépíró olvas című beszélgetéssorozatának esetében az említett szerepek látszólag egymásba csúsznak, átfedésbe kerülnek. Az intézmény munkatársai írókat, költőket kértek fel, hogy valljanak arról, mit és hogyan olvasnak. Ezáltal az érdeklődők írás és olvasás gyakorlatának bonyolult, izgalmas összefüggéseibe nyerhetnek betekintést, valamint hallhatnak kedvenc szerzőik legfontosabb olvasmányélményeiről, anyaggyűjtéssel, inspirálódással kapcsolatos műhelytitkairól. A beszélgetések a kortárs irodalom olvasásának népszerűsítéséhez is hozzájárulhatnak azáltal, hogy olyan, alaposan talán ritkábban feldolgozott témát érintenek majd, amely széleskörű érdeklődésre tarthat számot.

Az őszi beszélgetéssorozat első találkozóján, szeptember 1-én 19 órától Garaczi László íróval Vigh Levente kritikus beszélget.

„Ifjúságom különös dísze az a szemölcsféleség volt, amely orrom tövében virult évekig. Lukács György viselt ilyen bibircsókot, ráadásul ugyanott. Ifjúkori fotóin hiába keressük, nagyjából "Az ész trónfosztása" idején bukkan fel az öregedő bőr bosszújaként. Zakopanéban olvastam e művet, esténként heves vitába bonyolódtam a kempingezőkkel, de leginkább egy Kakadunak becézett, szeplős, kövér és nagyhangú szervezőtitkárral. Alighanem én voltam az egyetlen lukácsista, aki rendszeresen szipuzott. […] mire hazaértem, csúnya veres bibircsók nőtt a képemen, ugyanott, a cimpa felett, mintegy hovatartozásom jeleként. […] Immár közelinek látszott az idő, mikor kézzelfogható módon illusztrálom az ész tökéletes trónfosztását, ám egy váratlan órában bőrgyógyászhoz fordultam, aki úgy eltávolította a fölösleges lukácsi ribizlit, mintha sose lett volna. Ogyessza hőse, véges az erőd. A szerző fiziológiai konstitúciójának egy pregnáns vonatkozása olvasójába transzplantálódik. Borges elszemüvegesedő olvasótábora vagy az álterhes Ady-rajongó bölcsészlányok; olvasni veszélyes.” Garaczi László: Mintha élnél (részlet)