Duliskovich Bazil Mélycsarnokban látható legújabb projektjét olyan, a témaválasztásból és az új technikák iránti érdeklődésből fakadó törekvések alakították, melyek ezúttal háttérbe szorították a művészre leginkább jellemző alkotói gyakorlatokat, a festést és a rajzolást. A Plan B című kiállításon a művész öt, egymástól igen különböző karakterű videóinstallációja elsőként összegzi az utóbbi közel fél év kísérletező munkáját.

Duliskovich játékossága, útkeresései jól nyomon követhetők azokban a műsorozatokban, melyek kedvéért időről időre elmozdul a táblaképfestészettől vagy kitágítja annak határait: festményinstallációkat, üvegfestményeket, könyv- és dobozműveket készít, installálásukra akkurátus figyelmet szentel. A kiállítás gesztusa ugyanis az utolsó, ám minden esetben egyedi alkalom arra, hogy még módosítsa a műalkotás értelmezési kereteit.

Az illúziókeltés eszközei, például a trompe-l'oeil eljárások ezidáig nem játszottak különösebb szerepet Duliskovich művészetében. A videóinstallációk esetében azonban a befogadó pozícióira koncentrált figyelem, alapos kontroll irányul; a rögzített nézőpontokra komponált, materiális-virtuális látvány válik felelőssé a szemfényvesztés mechanizmusaiért.

A sötétben kibontakozó videóinstallációk a boldogulás gondolatkörét metafizikai titokként kezelve, enigmatikus rétegzettséggel járják körbe. A gyakran látogatott kisújbányai helyszínt vagy társasági életének szeretett figuráit, de még az utcai ruhában gyakorlatozó alteregóját is úgy emeli be Duliskovich a műveibe, hogy azok átlendüljenek a köznapiság horizontján.

A kiállítás egyetlen festménye, A festészet allegóriája és az Art Lover című dobozmunka aktjai is eloldódnak a profán tartalmaktól, arc nélküli meztelenségükkel, absztrahált vagy anakronisztikus környezetben egyensúlyoznak a testi és az éteri szépség, a sebezhetőség és a kitárulkozás határán. Mindkét esetben a művészet fenoménja – egy megfoghatatlan, transzcendens jelenség – motiválja és színezi át a női meztelenséget. Az aktok érzékelésében a művészettörténet kanonizált és kortárs előképei is befolyásolják a befogadót. Így a festmény címadása például Johannes Vermeer azonos című művére utal, míg a videóinstalláció egyfajta talányos escheri kölcsönhatásra emlékeztető tükörhelyzetet idéz elénk a különböző időbeliséggel rendelkező aktok összekapcsolása révén: a műteremben készített felvételek a művészettörténet különböző aktképtöredékeivel lépnek párbeszédbe.

Duliskovich Bazil 1969-ben született a kárpátaljai Nagyszőlősön. Az Ungvári Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése, majd rigai tanulmányútja után a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán tanult, és részt vett az egyetem posztgraduális képzésén. 1991 óta Budapesten él és dolgozik. Műveit számos egyéni és csoportos tárlaton, többek között Rómában, Bécsben, Berlinben, Stuttgartban, Párizsban és Moszkvában is kiállították.