Horváth Tibor 1977-ben kezdett a bőrművességgel foglalkozni. Munka mellett, autodidakta módon sajátította el a népi bőrművesség alapjait, mesterfogásait. Tanítómesterének a debreceni Kádár Gyula szíjgyártómestert tartja. 1989-től már csak a bőrművességgel foglalkozott, 1990-ben pedig nép iparművész címet nyert. Időközben óvónői képesítéssel rendelkező felesége, Horváth Tiborné Csanálosi Katalin is megkedvelte a bőrművességet. 1999-ben ő is népi iparművész lett.

Termékeik hűen őrzik az archaikus népi kultúra motívumkincsét. Általában marhabőrből, marha lábszárcsont és szaru felhasználásával, rátétek, szironyozás és ványolásos technika alkalmazásával dolgoznak. Tárgyaik sok-sok kézimunkával, kis szériában készülnek.

Horváth Tibor 1994-ben népi bőrműves szakoktatói vizsgát tett, így ettől az évtől kezdve már a mesterség hivatásszerű továbbadásával is foglalkozik. 1992-től Hatvanban és Békéscsabán, 1999-től Debrecenben foglalkozott szakmai oktatással. 2001-től részt vett az országos szakképesítés tematikájának kidolgozásában és felülvizsgálatában. 2005-ben bekerült az iparkamara gyakorlati szintvizsga bizottság elnöki névjegyzékébe. 2002-től óraadóként tanított Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán. 1999 végén Füzesabonyból Tiszafüredre költöztek, ahol létrehozták a Bőrműves Alkotóházat. Rövidesen mindketten bekapcsolódtak a tiszafüredi alapfokú művészeti iskolákban folyó alapfokú és felnőtteknek szerveződő bőrműves szakmai képzésbe.

A bőrműves házaspár munkásságát számos elismerés kíséri. Horváth Tibor 1992-ben és 1994-ben Gránátalma díjat kapott, 2008-ban pedig a "Népművészet Mestere" címmel tüntették ki. Emellett a a házaspár a 2006. évi Országos Mesterremek Pályázat "Mesterremek" díját, 2008-ban a Kárpát-medencei Magyar Népmesemondók, Népzenészek és Népi Mesterségek Őrzőinek Fesztiválján pedig az Arany alma díj első fokozatát kapta.