Gémes Péter (1951. 04. 11. – 1996. 10. 22.) azon kevés művész egyike, akinek mind személye, mind alkotói pályája a művészettörténészek és a közönség egyöntetűen pozitív ítéletét vívta ki. Életművét tragikusan rövid, alig két évtized alatt hozta létre.

A Budapesti Képzőművészeti Gimnázium és a kirakatrendező iskola után a Varsói Képzőművészeti Akadémia grafika szakán diplomázott 1976-ban, majd ugyanitt volt ösztöndíjas. 1980-ban tért vissza Budapestre. Az addig litográfiákat és szórópisztolyos grafikákat alkotó művész érdeklődése innentől a fényképezés felé fordult: hol közvetlenül fotókból állnak a kompozíciók, hol pedig a lefényképezett alakokat szórópisztollyal rajzolja föl a nagyméretű vásznakra. A legtöbb képén ő maga szerepel, számtalan karakter bőrébe bújva akár egyazon képtéren belül is, ő a filozófus, a vándor, az angyal, a harcos – némelykor bevonta közvetlen családtagjait is, így kölcsönözve intimitást a jeleneteknek. Utolsó éveiben már csak saját magát fotózta, majd a testéből is csak a végtagjait. A kezek és lábak sokszor alig felismerhető formáiból mozaikként rakott össze oszlopokat, homokórát, piramist, naplószerűen dokumentálva az időt és a mindennapokat.

A Műcsarnok először 1986-ban a Dorottya utcai Kiállítóteremben mutatta be Gémes Péter Vándorévek című fotóvásznait, később – már halála után – 2000-ben sor került a fő műveket felsoroló kiállításra, de az intézmény szervezte az 1987-es Sao Paulo-i Biennálén való megjelenését, valamint jelentős kollekcióval szerepelt 1995-ben, a rekonstrukció utáni nyitókiállításon.

Jelen kiállításunkkal arra vállalkozunk, hogy a főművek mellé beemeljük az életműbe a korábban marginálisnak tekintett pályakezdő munkákat is, amelyekben sok olyan szegmens megtalálható, ami kontinuitást mutat a későbbi főművek felé. Végigkövetjük a változásokat, a sokszor egészen aprókat is, amelyek közvetítik a művész gondolkodását, életének eseményeit, és lezárják az életművet. 27 év távlatából jobban korrigálhatók a korábbi téves datálások – ezek az életút rövidsége miatt különösen fontosak. A kiállítás a korrekciókkal is logikusabban láttatja a képi megfogalmazás alakulásának folyamatát.

A gondolatébresztő inspirációk kezdettől fogva az olvasmányélményekből jönnek: a Bibliából, irodalmi és filozófiai értekezésekből, ókori szerzőktől, Platóntól, Boethiustól Hamvas Béláig és Kerényi Károlyig, és akár mások irodalmi és filozófiai értekezéseiből. Látható, ahogyan a formába öntés az évek során, párhuzamosan az életeseményekkel változik.

A kiállításon látható lesz egy olyan nagyméretű fotóvászon is, amely – egy miskolci tárlatot kivéve – még nem került közönség elé. A látogatók így végigkövethetik Gémes Péter belső útját, a formálódás éveitől kezdve a filozófiai hátterű olvasmányélmények által megjelenített fotóalapú munkákon át a hittel teli reménykeresés utolsó állomásáig. Az újabb generációk is rácsodálkozhatnak a gondolati és vizuális bravúrokat felmutató időtálló alkotásokra, egy olyan művészre, aki egész oeuvre-jével példázza: „Ecce homo!”

Mayer Marianna a kiállítás kurátora