A hatvanas évek közepén az akkor Filmművészeti főiskolás Kardos Sándor – ma nemzetközi hírű, Kossuth-díjas operatőr – elhatározta, hogy fényképész mester édesapjától örökölt, több ezer fotóból álló gyűjteményét kiegészíti újabbakkal. Elkezdte gyűjteni a fotókat ismerősöktől és ismeretlenektől.

Kőbányai János (1951) nemcsak roppant termékeny alkotó, de életműve felettébb szerteágazó is. Legnagyobb feltűnést keltő esszéi az ifjúsági ellenkultúra mibenlétéről, a magyarországi beat, csöves és punk jelenség értelmezéséről szóltak. Riporterként fényképezőgéppel járta a koncertek helyszíneit, és több mint tízezer fotót készített a zenekarokról és közönségükről.

A közel hét év 25 szezonját egy bevezetőben lehetetlen számba venni, de a „leg”- ek feltoluló emlékfoltjai mégis alkalmasak az önreflexióra. A Műcsarnok háromféle szellemi mozgásvektor metszéspontja. Ezek közül a közönség és a művész randevúja az első, a legfontosabb.

A Sza­bad­já­ték / II. Kép­ző­mű­vé­sze­ti Nem­ze­ti Sza­lon ki­ál­lí­tá­son mint­egy 200 al­ko­tó friss, az utób­bi öt évben ké­szült mun­ká­it – fest­mé­nye­ket, szob­ro­kat, gra­fi­ká­kat, vi­deó­mű­ve­ket és ins­tal­lá­ci­ós al­ko­tá­so­kat – lát­ha­tunk a Mű­csar­nok ter­me­i­ben.