A kiállított művek időrendben kerülnek csoportosításra. Az első: Tömbök és vonalak 1970-1994 c. egységet 18 darab bronzszobor és 5 db vázlatrajz alkotja. A plasztikák kezdetben figuratív jellegűek, bár már ekkor erősen stilizáltak. A későbbiek során ez utóbbi vonás erősödött fel, amelynek végpontját az organikus reminiszcenciákat őrző absztrakt szobrok alkotják. A tömbszerű formálásmód a plasztikai értékeket helyezi előtérbe, a felületeket csupán vonalak tagolják, anélkül, hogy megbontanák a tömegformát.

A Vészjelek, elem-emlékek 1995-2005 c. rész 10 alkotása mind az anyaghasználatban, mind a művészi problémák kutatása tekintetében élesen elválik a korábbi korszaktól. A bronz háttérbe szorult, helyét a különböző módon s mértékben megmunkált nyers fa vette át. Az alkotások a plasztikus forma elemi törvényszerűségeit járják körül, olyan fogalompárok segítségével, mint tér és tömeg, tömeg – szerkezet, kitöltés – áttetszőség, geometrikus forma – organikus forma etc. A megelőző korszak önmagába zárt, önmagában nyugvó, autonóm plasztikáit a lét veszélyeztetettségét sugalló attitűd váltotta fel.

A Romtornyok – Csendélet 2006-2015 c. rész 60 db plasztikai alkotást s 30 db rajzot, vázlatot, linometszetet ölel fel, amelyeket köztéren álló alkotásokról készült nagyméretű fotók egészítenek ki. A korszak legmarkánsabb vonulatát a szürreális víziókat keltő romtornyok, egy letűnt technikai civilizáció rekvizitumai alkotják. A kő talapzatra állított bronz plasztikák anyagukban visszatérnek a kezdetekhez, ám szobrászi problémafelvetésükben, az emberi léttel kapcsolatos tragikus hangjukkal a közvetlenül megelőző időszak szemléletét folytatják. A korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt kapnak a többnyire fa vagy kő alapra applikált domborművek, amelyek konstruktív reminiszcenciákat őriznek.

Székely Zoltán művészettörténész