Az 1935-ben Budapesten született alkotó eredetileg festőművészként végzett 1959-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán (Pór Bertalan, Kmetty János, Basilides Sándor). Műfajváltásra Kecskeméten került sor, ahová a hatvanas évek végén érkezett. Mintegy tíz éven át a művésztelepen lakott, mellette pedig a Lampart Zománcipari Művek kecskeméti gyárában folytathatott kísérleteket a helyi vegyészmérnökök irányítása mellett. Hamar felismerte, hogy a zománc esetében nem elég csupán az anyag művészi jellegű felhasználására koncentrálni, s hogy igazi mélységeket csak alapos vegyészeti, technikai, technológiai ismeretek elsajátításával érhet el.

Önálló stílusa, formanyelve, s a Turira jellemző sajátos ikonográfia a nyolcvanas évek elejére alakult ki. A szimbolikus kezdőpont Páva c. alkotása (1982), melyen először használta az általa kifejlesztett technikát, azóta szinte a művészi védjegyévé vált rekeszzománc borítású vörösréz körplasztikát. Bár vannak előzményei, lényegileg viszont egyedi eljárásról beszélhetünk, melyet maga az alkotó így írt le: „A pácolt rézlemezre alapzománc (fondant) kerül. Ezt megszárítjuk, majd a ráhelyezett rekeszekkel együtt égetjük. (Égetéskor a keletkező rézoxidok kellemetlenül hatnak a színező zománcokra, ezért el kell távolítani a réz-oxidot, majd olyan zománcot alkalmazunk, amelyik nagy rézoxid-elnyelő képességű!) A következő lépés a megtört üveganyag berakása a rekeszekbe, majd szárítás után beégetése. Többszöri ismétlés után a csiszolás és a fényezés következik.” Különösen jellemző műve a Halkacsa (1983) két változata, melynek inspirációját, ötletét Lükő Gábor néprajztudós szolgáltatta, aki más esetekben is – Pap Gábor művészettörténész – Turi népművészeti és mitologikus tematikájú művészetének egyik fő ihletője, de hasonló alapokon nyugszik az 1985-ben született Szarvastorzó (Cantata profana) is. Az Étkező család c. művén (1988) elsőként alkalmazott a zománcművészet történetében anamorfózist.

Ez az évtized zománcművészetünk történetében egyértelműen Turi Endréé volt, melyet tovább erősít az a tény, hogy 1984-ben főszererep jutott neki a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely megalapításában. Az egész évben működő intézmény igazgatójaként jelentős szerepe volt abban, hogy Kecskemét egyértelműen a hazai zománcművesség központjává válhatott. A hagyományos célok mellett rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a művészzománcok fejlesztésére és előállítására is, ami a későbbiekben sorra megszűnő zománcgyárakat látva, bölcs előrelátásnak bizonyult. A magyar és a nemzetközi zománcművészetben számosan tekintik Turit a mesterüknek. Sajnos a kecskeméti műhelyen kívül csak a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán (1989–1991) kapott lehetőséget a műfaj legmagasabb szintű oktatásában.

A 21. század első évtizedében a síkművészet felé fordult, s új technikai megoldásokkal kezdett kísérletezni. Eleinte egy pasztellre emlékeztető, az anyag hagyományos csillogásától mentes, matt zománccal, melyet többek között a bácsborsódi Jézus Szíve-kápolna Passió-sorozat 15 stációján (2005) láthatunk. Néhány éve pedig egy a rézkarcokra is emlékeztető, maratott, egyes esetekben vésett, majd arra transzparens zománcot felvivő, rajzosabb jellegű, de egyben plasztikus hatással operáló változatot dolgozott ki. Ennek legfrissebb darabjait már teljesen a fény uralja, formálja, a színek a műfajhoz képest szokatlanul, szinte teljesen a háttérbe húzódnak. Turi Endre 80 évesen még mindig képes megújulni, de lesznek-e igazán méltó társai és követői kortárs zománcművészetünk jelenlegi válságos időszakában?

Ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész

Helyszín: MUSEION No. 1., 1091 Budapest, Üllői út 3.
Nyitva tartás: keddtől péntekig 14–18 óráig