„Nagyon szeretek festeni, az olajfestékkel való küzdelem, a kenés szinte érzéki élvezet" – így nyilatkozott munkásságáról Mezei Gábor belsőépítész, aki Munkácsy-díjjal, és a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével is büszkélkedhet, valamint tagja a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti tagozatának.

Mezei képeit áthatja a humor, a játék, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne pendítenének meg komoly témákat. Festői világát különleges élőlényekkel népesíti be. A madarak hol kísérőként, hol főszereplőként tűnnek fel, a törzsi művészet maszkjai pedig a gorilla vagy a pávián vonásait viselik magukon. A csoportábrázolásait gyakran vízköpőszerű sárkányhüllők egészítik ki, és az emberi alakokat is bizarr módon, összenőtt végtagokkal, egy szemmel ábrázolja műveiben. Ezek a hibrid lények, összekapcsolódnak Mezei olyan fő motívumaival, mint a napkorong, az életfa, az angyal vagy a szárny. Ezek mellett ugyanolyan jelentős életében a geometrikus ábrázolás, de az irodalom és a képzőművészet világa is közel áll hozzá gyermekkora óta.

A 60-as évek közepén ismerkedett meg a későbbi munkásságát befolyásoló Makovecz Imrével. Csatlakozott a modernista-technicista irányzatok egyhangúsága ellen lázadó organikus építészethez. Főként Makovecz – kisebb mértékben mások – belső tereinek társalkotója, a magyar organikus belsőépítészet, bútortervezés különös, egyéni hangú mestere lett. Szürreális bútorlényei benépesítik a belső tereket. Bútorain hangsúlyos kompozíciós elem az ősi körforma, az életfa, a szárny. A karosszék az ő felfogásában emberi jel. Népi családfőszék és különös fejedelmi trónus. Makó városához a Hagymaházban megvalósult terveivel kötődik.