Vajda Júlia arra törekedett, hogy ne hasonlítson senkihez, s ez egész életében jellemző maradt rá. Munkássága összeköti és átfogja a 20. századi magyar modernizmus két nagy korszakát, a Magyarországon működő Európai Iskola (1945–1948) figuratív-szürrealista világát és a hatvanas--hetvenes évek kísérletező, absztrakt, konceptuális és geometrikus törekvéseit. E munkásság egyik szembeötlő vonása a szokatlan sokszínűség. „Kísért, még mindig kísért a sokféleség...

Azok közé a festők közé tartozom, akik csaponganak, engednek az ihlet és az ötlet impulzusainak, a kép stílusával nem törődve" – írta magáról egyik füzetében. Eközben könnyedén szakadt le saját közép-kelet-európai valóságáról, az ötvenes és hatvanas évek szűkös magyar hétköznapjairól. Egész életművét a kortárs nyugat-európai művészet problémáival és törekvéseivel való a szinkronitás jellemezte.