A kiállítás a művész népszerűségének csúcsát jelentő periódusát, a húszas-harmincas években keletkezett alkotásokat mutatja be; az érett és közkedvelt - a kortársak, és az utókor által egyaránt a modern, dekoratív, franciás festészet körébe sorolt - időszakát.

A Nyolcak csoport egykori alapító tagja, a franciás iskolázottságú "magyar vadak" közé tartozó Márffy Ödön a harmincas évekre ért festői pályája csúcsára. Rendszeresen állított ki itthon és külföldön, a modern magyar festőket tömörítő KUT (Képzőművészek Új Társasága) elnökeként jelentős befolyással bírt a hazai kortárs képzőművészetre, miközben hitvesével, Csinszkával a polgári középosztály többé-kevésbé kiegyensúlyozott életét élhette Budán.

Ady Endre özvegyét a költő halála után másfél esztendővel, 1920-ban vette feleségül, és e házasság a révbe érést, a békés gyarapodás időszakát hozta a házaspár számára, amelynek első évei az otthonteremtés jegyében teltek. Az 1928-ra felépült Szamóca utcai villa biztosította végül azt, amire a festő vágyott: a szabadban való alkotást éppúgy, mint az elmélyült műtermi munkát. A csendéletekhez a kert bőséggel termette a virágot, gyümölcsöt, a kis ház Csinszkának köszönhetően valóságos művészi szalonná vált.

A családi nyugalom megteremtésével Márffy kifejezésmódja sokat szelídült, közérthetőbbé vált. A vibráló színeket oldottabb hangulat váltotta fel, és a polgárság által kedvelt, dekoratív látvány uralkodott el képein. Ahogy Ady kései költészetének kedvelt motívuma volt Csinszka pillantása, úgy ejtette rabul Márffyt is a nagy, kék szempár, amely ott világít szinte minden Csinszka-portrén. Legfőbb festői témája ebben a másfél évtizedben a felesége és a családi környezet lett, ezért joggal nevezhető e periódus "Csinszka-korszaknak". Az ekkor kialakított, népszerű stílusa hitvese tragikusan korai halála után sem sokat változott.

A kiállítás Márffynak az első világháborút követő negyedszázados, gazdag művészi terméséből nyújt válogatást, zömmel a Csinszkával való közös életükre fókuszálva. A budai környezeten túl a házaspár szívesen töltötte a nyarait víz mellett - itthon és külföldön egyaránt. Márffy Ödönt ugyan nem tekinthetjük a "Balaton festőjének" úgy, mint hozzá közel álló kortársai közül Egry Józsefet vagy Bernáth Aurélt, de ő is a fények és vízpartok szerelmese volt, s maga is szívesen alkotott e megkapó tájon. A tóparti tájak, a csillogó víztükör mögötti magasodó hegyek egyikén másikán felismerhető a balatoni környezet, de számos tájképén inkább fantázia-világot látunk, amelyben éppúgy megjelenik az olaszországi Como, mint a hazai tájak domborzati formái.