A Haszmann Pál Múzeum gyűjteményében számos I. világháborús emléket találni. Ezt bővíti ez a kiállítás I. világháborús fényképek, tábori levelezőlapok közzétételével.

A háború ideje alatt a fényképkészíttetés, fényképküldés kiemelt szerepet kapott, az otthoniak és a fronton harcoló katonák közt talán legszemélyesebb, legközvetlenebb kapcsot jelentette, ugyanakkor fontos hírvivőnek is számított.

A fényképek a katonaéletről tudosítottak.

A bemutatott fotók egy része beállított kép, melyek sok esetben stúdióban készültek vagy a harctéren egy erre kijelölt, "berendezett" helyen. Ezeken a fényképeken a honvédeket láthatjuk teljes katonai díszben, rangjelzéseikkel, kardjukkal, teljes fegyverzetben. A képek az otthoniak számára küldött kézzel fogható bizonyítékok voltak a katonaéletről. Tehát nagyon fontos szerepet kapott rajtuk a "katonai kelléktár" használata.

A portrék közt gyakran találunk idillikus képeket is, amikor a katona feleségével, kedvesével együtt készíttet fényképet. A fényképek beállítása, a rajtuk szereplők fejtartása, testtartása mind a kor fényképezési szokásait, fényképdivatját tárja elénk.

Az ápolók gyakran fényképezkedtek a sebesült katonákkal.

Külön csoportot képeznek a vöröskeresztes nővéreket ábrázoló fényképek. A fehér főkötős, fehér köpenyes, vöröskeresztes karszalagos nővéreket gyakran ábrázolják együtt a sebesült katonákkal. Ahogy divatos volt körükben az emlékkérés az általuk ápolt katonáktól, az emlékes füzetek írása, úgy gyakori volt a katonákkal való közös fénykép készíttetése is. Ezeken a képeken a felkötött karú, sebesült katonákat láthatjuk leggyakrabban az ápolónők körében.

A kiállításon bemutatott képanyag egy része a Gyulai, Gere-féle sepsiszentgyörgyi, a Bogdán, Pap-féle kézdivásárhelyi és az Adler-féle brassói híres fényképészetekben, a többi a fronton készült.

A fényképek a sorsközösség kifejezői lettek.

A katona levelek példájával bizonyítható a tény, hogy ezek túlnőttek a puszta személyi kapcsolatokon, hiszen a szűkebb közösség mindig értesült arról, ha valaki hírt kapott a frontról. A leveleket együtt olvasták, látható, központi helyre tették, beszéltek róla. Ez azért is fontos volt, mert gyakori a bajtársról, falusfélről, szomszédról, rokonról, ismerősről küldött híradás bennük. Ezért a sorsközösség kifejezőeszközei is lehettek ezek az iratok.

A kiállítás bemutat néhány Tábori Levelezőlapot is, amelyek Csernátonba, vagy Háromszékre érkeztek, valamint innen küldték a frontra.

A szubjektív hangú, személyes dokumentumok a közösség egészét képviselik, hiszen egy közösen megélt időszak lenyomataiként hagyományozódtak ránk.