A Kecskeméti Művésztelep második korszaka még meglehetősen feldolgozatlan és talán ezáltal is jóval kevésbé ismert, mint az Iványi Grünwald Béla által fémjelzett első. Az időszak lényegi részét (1920-1932) a mindig is az Alföldön festeni szerető Révész Imre nyugalmazott főiskolai tanárt és tanítványait jelenteti.

A telep fennmaradása az első világháború és az 1918-1919-es forradalmak után veszélybe került, s megmentése bizony jórészt Révésznek volt köszönhető. Így jöhetett létre az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola Kecskeméti Művésztelepe (majd egy év múlva hasonló céllal, Benkhard Ágost vezetésével a miskolci is). A beiratkozott hallgatók (pl. Benyovszky István, Csillag József, Hajnal János, Harczi István, Szabó Vladimir, Varga Nándor Lajos, Zsögödi Nagy Imre) közül többen le is telepedtek a későbbiekben Kecskeméten (pl. Mátis Kálmán, Prohászka József, Vujovich Irma). Révész 1932-es nyugdíjazása után a telep már jóval visszafogottabban működött, de tanítványai közül többen is folytatták a munkát (maga a mester is csak a 2. világháború elején költözött el csak Kecskemétről). Sőt 1937-ben - Redő Ferenc vezetésével - egy újjászervezési kísérletre is sor került.

A korszakot leginkább a kortársak visszaemlékezései tehetik számunkra megfoghatóvá, sőt élményszerűvé. Ízelítőként olvassunk el egy 1975-ben feljegyzett részletet Csizmazia Kálmán szegedi festőművésztől: "(Révész) külön villában lakott a családjával és hivatalosan hetenként kétszer jelent meg, sapkában, hosszú szárú pipával, hogy korrigálja a munkáinkat. De tulajdonképpen ennél többször volt közöttünk. Mindenkire figyelt, érdekelte, hogy mit csinálunk, kifejezte helyeslését vagy elégedetlenségét, és utasításokat adott. Tőlem azt követelte, hogy először kizárólag csak rajzoljak: szénnel, ceruzával, tollal. Ezt sokat gyakoroljam - a festés majd csak azután jön. Így hát rengeteg szénrajzot csináltam fejekről, aktmodellekről. Később azután ugyanezt olajjal, pasztellkrétával, akvarellel. A telepen az volt a napirend, hogy délelőttönként fejet, aktot, figurális dolgokat festettünk modell után, délután elindultunk a környékre a természetet, tájakat rögzíteni, az esti órákban pedig újabb aktfestés, tanulmányok következtek. A Mester a Munkácsy-hagyományok ápolója volt, és mi is csodálattal néztünk rá, a Munkácsy tanítványra. De azért a szabad művészeti elvek megvalósítását is fontosnak tartotta, ő maga a realista felfogású, paraszti témákat kedvelte. Jó modellekkel látott el bennünket a közeli cigány tanya is, lakói szívesen jöttek el és áradoztak, hogy "milyen jóságos piktor a Mester!" Valóban jókedélyű, igazi tősgyökeres magyar ember volt. Egyszerű természetes modorával olyan meghitt, baráti légkört tudott teremteni a köréje gyűlt igen különböző emberek között, amit nem akárki tudott volna megcsinálni."

A kiállítás alkalmából színes katalógus jelent meg, amelyben a számos színes reprodukció és dokumentum mellett a korszak írásbeli forrásaiból is olvasható egy válogatás.

ifj. Gyergyádesz László művészettörténész