A világháború tragikus kimenetele nem kedvezett a hatalmat reprezentáló és csak a katonai parádék díszletéül szolgáló emlékműveknek. A katonai hadvezetés és a városi képviselők is belátták, hogy súlyosabb problémákkal kell szembenézniük: gondoskodni kell a hadiárvákról és a hadiözvegyekről. Az emlékműállítás újabb terve csak 1924-ben merült fel ismét, amikor egy belügyminisztériumi körrendelet a „háborús hősök” emlékállítását írta elő.

Veszprémben is társadalmi mozgalom indult az elesett katonák emlékének méltó megörökítésére. A város költségvetésében újra meghatározott összeget különítettek el, de számítottak arra is, hogy a pénzt közadakozással sikerül kiegészíteni. 1925-ben bizottságot hoztak létre a polgármester elnökletével. A szervezésnek köszönhetően gyorsan gyarapodott az emlékalap, amit színielőadással, jótékonysági hangversennyel és mozielőadással is népszerűsítettek. Amikor már jelentős összeg állt rendelkezésre, döntöttek a szoborállítás megkezdéséről. Ám hiába gyűlt össze 1932-re 35 ezer pengő, a város mégis úgy döntött az időközben kirobbant gazdasági világválság hatására, hogy ebből 15 ezer pengőt az ínségalapba visznek át.

A közvélemény szerint is jól döntöttek, amikor az akkori belügyminiszter megállapította: „Az élőkről kell gondoskodni […] és a 20.000 pengőből már méltó szobrot állíthat a város hősei emlékének.