A kiskereskedések és péküzletek a lakosság nélkülözhetetlen szükségleteit elégítették ki, ezért hozzátartoztak a falusi, mezővárosi utcaképhez. A szabadtéri gyűjteménybe telepített épület eredetije tápéi parasztház volt. Az 1910-es években egy zsidó család vásárolta meg és az utcai szobát átalakítva szatócsüzletet nyitott belőle.

1939-ben az új tulajdonos pékséggel bővítette a kereskedést. A pékműhelyben két segéddel dolgozott és a szatócsboltban felesége árult. Az üzletben a fal melletti nagy polcokon konyhaedények és eszközök sorakoztak, fiókos szekrényekben voltak a fűszerek, a liszt, a köles, a cukor és más élelmiszerek. A szatócs árult mezőgazdasági eszközöket is (ásó, kapa, gereblye), meszelőt, ecsetet, szappant, a hátsó helyiségben tárolt hordóból pedig petróleumot és kocsikenőcsöt. Mindezektől a boltot sajátos, mással össze nem téveszthető szag járta át.
Minden szatócs kialakította a maga vevőkörét. A vevők érdekében minél többféle árucikket tartottak és a rászorulóknak hitelt adtak.

Az épület hátsó, udvarra nyíló részében van a pékműhely, a dagasztó helyiséggel és a sütőkemencével. Az öt méter hosszú, deszkabélésű nagyteknőben kézzel dagasztották a kenyértésztát. A sütőben, a polcokon kerek szakajtók és hosszúkás veknis kosarak sorakoztak.

Az üzlet és a pékség közötti lakás a dél-alföldi falusi kiskereskedők 1940-es évekre jellemző, kispolgári jellegű házkultúráját állítja elénk.