A XX. század első felében városaink közül Szegednek volt legnagyobb tanyai népessége: 1930-ban tízezer tanyán több mint 45 ezer ember élt. Ezek a tanyák belterjesen gazdálkodó, 10-15 holdas homoki kisparaszt gazdaságot képviseltek. A kiállításon látható tanyatelek, az épületek jellege és elhelyezése a XIX. és XX. század fordulójára jellemző. A lakóház: szoba-konyha-szoba-kamra tagolású.

Először a pitvarba lépünk. A bolthajtáson észak-magyarországi manufaktúrákban készült kéménycserép tányérok láthatók. A kémény alatt, a kemence szája (fűtőnyílása) előtti nyílt tűzhelyen cserépfazékban vagy öntöttvas edényben főztek.

A pitvarból jobbra nyílik a "nagyház,", balra a "kisház". Olyan tanyai család életterét mutatjuk be, ahol a fiatalabb és idősebb generáció együtt él.

A nagyházban a kemencével átellenben a sarokpad és az asztal mögötti falon szentképek, szentelt gyertyák függnek, innen származik e szögletnek "szentsarok" elnevezése. A másik sarokban a fiókos sublót állt. Ebben tartották a fehérneműt, az öltözeteket; tetejére a szakrális emléktárgyakat, findzsákat, levesestálakat helyezték.

A házzal szemben épült az istálló és a kocsiszín. A színben a földművelés eszközeit helyezték el. Itt látható a lóvontatású paprikaőrlő is. Ősszel a nádtetős paprikaszín alatt szikkadtak a fölfűzött paprikafüzérek.

A szegedi tanya a hatalmas határban virágzó szőlő-, gyümölcs- és paprikakultúrát teremtő parasztság életének olyan korszakát idézi, amely már történelemmé vált.