A kiállítás az utolsó textilipari manufaktúrák egyikének megmentett darabjait mutatja be. A gépsorral 1991-ig készítették a tutyikat Tamásiban (Tolna megye), a Rittinger-féle műhelyben. (Tutyinak vagy pacskernek nevezik azt a cipőt, házicipőt, zárt papucsot, mely régebben általános, ma már csak a hazai németség által viselt lábbeli.)

A kiállítás a termék gyártásának sorrendjében mutatja be a kártolást, a fonást, a kötést, a kallózást és a talpalást. Az eredeti műhelyben 13 gépegység működött, melyből a legérdekesebb gépek kerültek bemutatásra.

A tutyi alapanyagát, a mosott gyapjút bontották, kétszer előkártolták, majd ezután a kiállításban szereplő végkártolóról került le az ún. szalag.

A fonás a jenny fonógépen történt. Előkészítéskor 3 előszálfáról 60 orsót fűztek fel. A fonókerék meghajtásával, áttételek alkalmazásával forgatták az orsókat és mozgatták a keretet: az orsókra sodrott fonal került. A kiállításban szereplő, fából készült fonógép különlegessége, hogy valószínűleg a századfordulón gyártott, utolsó példányok egyike.

A síkkötőgépen, különleges kötési móddal, formára kötötték a tutyit. Mérete ekkor kb. kétszer nagyobb volt a véglegesnél.

A ványolás (más néven kallózás vagy nemezelés) a himbás kalló mozgatásával jött létre. A gép alsó része íves és bordás kiképzésű vizes kád: ide helyezték a félkész tutyikat. A mozgatás hatására a gyapjú alapanyag összement, zárt, tömött kelmeszerkezet jött létre.

A szecessziós, öntöttvas vázú talpalógép segítségével bőr, vagy műbőr talpat varrtak a tutyira, majd a lábbeliket vásárokon értékesítetették.

A kiállítást színesíti a különböző tutyikból álló válogatás, a kallózás egyik változatának makettje, valamint egy fából készült harisnyakötőgép.