A házba lépve a konyhai sütőkemence ötlik először szemünkbe, majd a falakon lógó egyszerű fém és cserépedények, konyhaszerszámok, továbbá a vízlóca és tartozékai. A konyha legnagyobb részét a sütőkemence foglalja el, a sütésen kívül itt más tevékenységre nem sok lehetőség jut: néha - elsősorban nyáron - a konyha a családi étkezések színhelye is.

A szobában áll a vályogból rakott sparhét, vályogmasina, előtte láda, bölcső és a vetett ágy. A fal mentén saroklóca húzódik, ennek másik végében van a "fekvő ágy" helye, ez utóbbi rongypokróccal letakarva, azon bunda. A falon szentképek, tányérok, emléklapok.

A szobabeli életről Szabó Zoltán így ír: "Télire nemcsak a család maga zárja magát egy szűk szobába, hanem ide hozza hordóban a káposztáját, ide hozza csirkéit, csak éppen nagyobb állatai maradnak az istállóban. A káposzta, a csirkék, a készülő ebéd szaga összekeveredik a földelt padló kipárolgásával, a sárból vagy vályogból készült fal maga is szívja a nedvességet, az egész szobában langyos és nehéz a levegő. Ebben szaladgálnak a mezítlábas, hiányosan és vékonyan öltözött gyerekek, akik természetesen a szobában nem koptatják a cipőjüket, pedig a padló alig melegebb, mint odakint a föld."

A család a kamrákban tárolja élelmiszereit: ládákban és zsákokban a búzát, gabonát; zsákokban a krumplit; szakajtókban a szemes termények egy részét. A mosószék s az elhasználódott ruhadarabok ugyancsak itt kaptak helyet.

Az udvar hátsó része az állatoké: kis "kőválló" a szárnyasoknak, "hidas ól" a disznó, istálló pedig a ló és a tehén számára készült. Az istálló a férfiak kedvenc tartózkodási helye is volt. Az idősebbek itt cseréltek véleményt a világ állásáról, elmúlt és leendő háborúkról, a terméskilátásokról; a fiatalabbak pedig itt tanulták meg az állatok gondozásának legalapvetőbb ismereteit.

A mai Tard képét már ezek az ódon külsejű házak jellemzik. A hagyományos tardi házak utolsó példányai lebontásra vagy pusztulásra ítéltettek, s helyettük a mai tardi család már betonból és kőből épít újat magának.