Ma már ismét nem szükséges megmagyarázni, hogy mi a cégér. Mindenkinek ismerősek az üzletek kirakata, kapuja felett lógó, felerősített táblák - közismert emblémákkal és kevés szöveggel. A mai cégérek egy régi fontos jelrendszer felújításai, de akárcsak egy-két évtizeddel ezelőtt is úgy látszott, mintha a neonfelirat divatja végleg eltüntette volna őket az utcaképből.

A cégérek mint boltreklámok születettek meg az egyes kézműves testületek, a céhek szerszámainak és jelképeinek felhasználásával. Magyarországon is maradtak fent cégtáblák emlékei a 16. századtól kezdve, de leginkább a 19. században terjedtek el városainkban.

A cégérekhez megtévesztésig hasonlóak voltak az egyes jelentősebb épületek házjelei, amelyek alapján lehetett tájékozódni a városokban, hiszen ekkor még sem utcaelnevezések, sem házszámok nem léteztek. Egy idő után sokszor ezek az elterjedt nevek váltak utcanévvé. Előfordult azonban, hogy valamelyik kereskedő boltja, vagy egy-egy kocsma, fogadó annak a háznak a jeléről nevezte el magát, amelyben működött, és arról lett közismert. Ám legtöbbször nem lehet eldönteni, hogy melyik volt előbb: a házjel vagy az üzletnév, mint például a budai Várnegyed vörös sünnel jelölt házában működött Vörös Sün fogadó esetében.

A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának gazdag és értékes gyűjteménye van a főváros területéről származó cégérekből. Köztük található több várostörténeti jelentőségű darab is, mint pl. az Aranykéz fogadó szép cégére, mely a belvárosi Aranykéz utca névadója lett. A míves iparművészeti darabok mellett készültek festett cégtáblák is, amelyeket olykor olyan neves művészek alkottak, mint Barabás Miklós.