Amikor Magyarország boldog és gazdag volt, akkor voldog és gazdag voltam én is. Amikor koldus és kifosztott lett, az lettem én is. Hogyan lehetne nekem más a sorsom, amikor egy vagyok vele?! Amikor játszottam - tapsoltak; amikor nevettem vagy sírtam - nevettek vagy sírtak velem; amikor beteg voltam - egy ország aggódott értem. Magukénak éreztek, a kislányuknak és én őket a magaménak. Ha most nekem olyan nagyon jól menne és fényesen, akkor valahol valami hiba volna, úgy érezném, mintha becsapnám az enyéimet. Én tudom, hogy ennek így kell lennie! S azt is tudom, hogy amikor Magyarország újra feltámad, boldog és gazdag lesz, én is az leszek vele! Ez olyan egyszerű, mint a kétszer kettő. És amióta ezt megértettem, azóta boldog vagyok, és kiegyensúlyozott. Nem sajnálkozom többé önmagam és az elveszett karrier fölött. Csinálom, amit úgy érzek, hogy a hivatásom. És viszem a magyar verset mindenűvé, ahol a szívek kinyílnak és vágyakoznak utána. Én tudom, hogy soha sem lesz annál nehezebb, mint hogy ki ne bírnám!