László arra következtetett a látomásból, hogy a küszöbön álló összecsapásban győzni fognak Salamon ellenében, és az országot a koronával együtt Gézának adja az Úr. Géza erre így válaszolt: "Ha az Úristen velünk lesz és megóv bennünket ellenségeinktől, s ez a látomás beteljesedik, itt, ezen a helyen egyházat fogok építtetni szülőanyja, a legszentebb Szűz Mária tiszteletére". E fogadalom jelzi a Szent István-i fölajánlást követően ekkoriban formálódó Regnum Marianum szellemiségét, itt konkrétan azt a fölfogást, hogy a győzelmet Szűz Mária közbenjáró segítsége hozhatja meg.


A második látomás a bekövetkezett mogyoródi győzelem és Géza királlyá koronázása után jelent meg ugyanazon a helyszínen, mint az első.

Ezúttal Géza és László arról tanakodott kísérői társaságában, hogy pontosan hol építsék fel azt a szentegyházat, melynek alapítására a csata előtt Géza fogadalmat tett. Ekkor egy szarvas tűnt fel előttük, agancsain égő gyertyákkal, s előbb futni kezdett előlük, majd megállt azon a helyen, ahol később felépült a monostor. Amikor a katonák le akarták nyilazni, a Dunába vetette magát, és végérvényesen eltűnt a szemük elől.

A történetet a krónikás így folytatta:
„Szent László ennek láttára így szólt: - Valójában nem szarvas, hanem Isten angyala volt.
S Géza király ezt mondta:
- Mondd meg nekem, szeretett testvérem, mik volnának azok az égő gyertyák, amelyek a szarvas agancsain látszottak?
Szent László így válaszolt:
- Nem agancsok azok, hanem szárnyak, nem égő gyertyák azok, hanem ragyogó tollak, állni pedig azért állt meg, mert ott jelölte ki a helyet nekünk, hogy a Boldogságos Szűz egyházát ne másutt, hanem csakis ott építtessük fel.”

A püspöki székesegyházat I. Géza király a megjelölt helyen felépíttette: s ez lett a temetkezési helye is lett.


Vízfakasztó Szent László 

Mátraverebély-Szentkút térségében a pogány kunok ellen hadakozó Szent László a harcok során elcsigázott vitézeinek forrást fakasztott, és úgy szerzett eleséget, hogy buzgó imádságaival egész falkányi vad felbukkanását eszközölte ki. A szent király az egyik csata hevében egyszerre csak azt vette észre, hogy elszakadt a katonáitól, és ellenség veszi körül. A menekülés útja csak egy mély vízmosás felé állt nyitva. Amikor azt átugrotta, megszabadult üldözőitől. Lova patája nyomán pedig csodásan gyógyító forrás fakadt: a Szent László ugratása, melynél sokan látni vélik a patkó nyomát a sziklán.

Helyi hagyomány szerint a palóc régió nyugati, felvidéki peremvidékén, a bényi sáncvár környékén is hadakozott Szent László az ellenséggel. Az itteni kút eredetét a környező nép Szent László király csodájának tartja, mert midőn győzelmet aratott, kardját leszúrva mondotta: fakadjon itt forrás a győzelem emlékére, melynek csodaszerűségét a szenvedő betegek is érezzék. A hagyomány másik változata szerint László király kisebb csapattal üldözői elől menekült. Alkonyatkor már fáradtak voltak, és megálltak pihenni a bényi külső sáncvölgyben. A katonák és a lovak igen szomjasak voltak. Ekkor Szent László király kihúzta hüvelyéből a kardját és leszúrta a füves földbe. Majd föltekintett az égre, fohászkodott a Szűz Anyához, aztán kihúzta kardját és víz fakadt a helyén. Forrás keletkezett, amiből elolthatták szomjukat a fáradt katonák és állataik is.

A XII. században rögzített történeti hagyomány szerint Szent László lénye földi élete során átminősítette nemcsak közvetlen környezetét, hanem az egész természetet: „azt mondják, hogy Magyarországnak soha nem volt ilyen (…) túláradó kegyességű (…) királya, s utána a föld sem volt már ennyire termékeny”. A gáboltói (Sáros m., Gaboltov Szk.) forrást, Istenszékénél a Maros-partot és Oroszhegynél (Udvarhely m., Dealu, Rom.) a sátorhegyi forrást egyaránt azóta tartja gyógyító erejűnek a hagyomány, mióta abban a szent király megfürdött.


Halála utána csodákat művelt

S hogy a szentnek halálában is van ilyen hatása, kitűnik abból a legendából, amely elbeszéli, ahogy László holttestét a Vág völgyéből Somogyvárra szállították. Út közben az egyik kísérő a nyári forróságban meg találta jegyezni, hogy a király teteme már bűzlik. Könnyelmű szaváért álla a vállához ragadt. Észbe kapva odarohant László koporsójához, és nagy jajgatással felkiáltott: "Vétkeztem Isten szent embere ellen!" Erre álla visszafordult a rendes helyére, de forradás maradt utána.

A régió északkeleti érintkezési övezetében található Debrőd (Abaúj m., Debrad’ Szk.) község nagy múltú búcsújáró hely, Szent László vízfakasztásának helye. Az egyik legnépszerűbb debrődi hagyomány szerint a kunok elleni csaták közben Szent László serege étlen-szomjan volt, mikor a szent király imádságára vadak jöttek elő az erdőből: „.. zúgott a katonaság, hogy éheznek. Hát Szent László, mint egy vallásos király, térdre borult, imádkozott a Jóistenhez. Úgy jöttek ki a vadak, hogy szabad kézzel fogdosták a vadakat. Aztán megölték, ették, sütötték őket.” Azután lóra ült, mire a lova patkója nyomán forrás fakadt a sziklából. Más változat szerint leesett a patkó a lováról, és így fakadt a víz. Másik helyi eredetmondában amikor Szent László megszánva a rendkívüli szárazságban szenvedő ottani népet vizet fakasztott, „a férfiak kalapot, az asszonyok kendőt levéve botorkáltak a forrás felé. Odaérve arccal a földre borulva csókolták a király lovának lábnyomát, és áldották az Istent azért, hogy ilyen jó, csodás képességű királya lett a magyar népnek.”


Szent Lászlónak még a hűlt helye is áldott

A szomszédos Somodiban (Abaúj m., Drienovec Szk.) Szent László hűlt helyét is számon tartják: „… ott van a Háromútnál egy lapos kő, és akkor mikor ugratott oda, akkor még puha vót a kő, mert ott van a lovának a patkóhelye. Meg ahogy ő leült a kőre, ott van a hellye. Meg a bokorka alatt ott van egy vállú, ahonnan itatta a lovat. Ott van most is.” Tehát ezen a kövön pihent meg Szent László, amikor megszabadult üldözőitől. Mindenesetre e nyomban is benne lehet Szent László áldása, mert „ha az ember beleül a kőben látott nyomokba, jól érzi magát!" A somodi asszonyok odajártak imádkozni is, és kicsi fakeresztet állítottak a patanyomba.


Szent László füve

A palóc néphitben László király természetfeletti, mitikus szemléletét nemcsak névadásai, lovával együttes táltos mivolta, hegy kettészakasztása, vízfakasztásai, ételcsodája és a kavicsot arannyá, a kun aranyat kővé változtató képessége jelzik. XVI. században lejegyzett hagyomány szerint László király idejében Magyarországot a pestis pusztította. Ő imádságával kikönyörögte, hogy az a fű, amit találomra kilőtt nyila átszögez, e betegség gyógyszere legyen. Így lett a keresztfű a mirigyhalál orvossága, és neve Szent László füve. Bükkszentkereszten (Borsod m.) a közelmúltban is ismerték a fű nevét, és a megvágott sebre téve használták.


A Tejút keletkezése is a nevéhez fűződik

A szent király életéből vett legendák, mint a koporsóját önmagától Nagyváradra (Bihar m., Oradea, Rom.) vivő szekér vagy a szentté avatásának szertartása alatt megjelenő és két óra hosszáig ragyogó csillag a palóc hitvilágban kozmikus távlatot nyertek. Az égen számon tartották a "Szent László csillagot" és a "Szent László szekere csillagkép"et is. Kozmogónikus jelentőséggel hagyományozták, hogy a Tejút keletkezése is Szent Lászlóhoz kapcsolódik: „Amikor Szent László menekült ellenségei elől, hirtelen köd ereszkedett utána, s úgy is maradt. Ez lett a Tejút.” Hasonló népmondákból merítve formálhatta versbe a palócföldi születésű népies költő, Lisznyai Kálmán a következőket: László király kegyes beszédét a virágok is értették, és Szent László Mihály arkangyaltól tanult lovagolni. Halála után „Ő hajtá a göncöl szekér / Csillagsörényes lovait, / Ragyogó ostorul fonta / A hódvilág sugarait."