Az ország több részén előforduló állatalakos bárdok általában rókát vagy lovat jelenítenek meg. Habár a lónak jelentős szerepe van a magyarok ősvallásában, tömegesen nem láthatjuk a népi díszítőművészetben. Elsősorban olyan tárgyakon jelenik meg, mint például a kútágas, kapu, ágyvég, csigacsináló, vagy mint esetünkben, a stilizált ló formájú húsvágó bárdon. Feltételezhető, hogy a ló kultikus szerepe, illetve mindennapi látványa együtt eredményezte ábrázolását, ugyanúgy, mint az egyéb vastárgyakon felfedezhető kígyó vagy madár formája.

A bárd a házi húsfeldolgozás, a hagyományos disznóvágás eszköze volt. Használata előtt és után a nők tisztították meg, azonban karbantartását, élezését és a vele való munkát a férfiak végezték. Egyes vélekedések szerint az igazán jó ízű kolbászba a húst bárddal kell összevágni, mert a daráló, bár gyorsabb volt, de úgy összezúzta a húst, hogy eltűnt annak zamatos íze. A technikai fejlődés felgyorsulásával a húsvágó bárd funkciója is átalakult, mint műtárgyunk esetében is, amelyet múzeumba kerülése előtt csalamádévágásra használtak.

A paraszti munkaeszközök e darabját nem házi specialisták, hanem iparosok állították elő, akiknek termékei a XIX. században váltak általánosan elérhetővé. Míg e bárd esztergált nyele asztalosok „tömegtermékének” tekinthető, addig vágó részének figurális kiképzése egyedi kovácsmunkának tűnik. A nyél végén két párhuzamosan körbefutó vésett vonaldíszítés látható, míg a vágó rész pusztán formájával, tehát egyedül a ló körvonalával díszít. Az él és az állat lábai közti terület, valamint a szem „áttört” kidolgozású, aminek révén a ló jellegzetes kontúrja jobban kirajzolódik. A megformázott ló mozdulata az igahúzó, erőlködő állat képzetét kelti, ami harmóniában van a bárd vágó, erőt kifejtő funkciójával.

Bóna Bernadett

Húsvágóbárd
Gyűjtés helye, éve: Tiszadob, 2000
Készítés ideje: XX. század első fele
Gyűjtemény: Sóstói Múzeumfalu néprajzi gyűjteménye, ltsz. 2001.36.30.
Méret: 32 x 14 cm