A kereskedelem fontos helyszínei minden városban a piacok. Pécs kirakodásra, árusításra alkalmas nagyobb terei közül több is szolgált hetivásárok, piacok tartására. A zavartalan árusításra a piacbíró ügyelt, a piacrend pedig előírta, hogy az egyes árucikkeket hol szabad a téren kirakni.


Ágh Timót így írt a századforduló piacairól:

"A falusiak minden szerdán és szombaton tömegesen jönnek árucikkeikkel a városba, és ezeket a főtereken vásár- és árucsarnokok híján elég primitív módon, a földre terített kendőkre vagy kosaraikban maguk elé rakják, s a pornak, hőségnek, esőnek vagy hónak kitéve árulják. A helyben lakó kofák, kik ezen másodkézből szerzett árukat az egész héten át a piacon árulják, a hentesek, mészárosok árucikkeiket vászon vagy gyékény alatti faállványokra helyezik, melyek vásár után elvitetnek […]. A vidékről hozott élelmiszerek legfontosabbját a gabonaneműek mellett a baromfiak teszik, melyek nagy mennyiségben hozatván, aránylag olcsók, és a hústápláléknak tekintélyes részét képezik."


A Széchenyi téren tartott piacokról Szirtes Gábor: A millenniumi Pécs című munkájából idézünk:

"Így mutatja be a város szívének hétvégi lüktetését az 1896 karácsonyát megelőző időben a Pécsi Napló: ››Aki még kételkedik abban, hogy kedves városunk immár szép lassan kis világvárossá küzdi föl magát, annak ajánlhatjuk, tekintse meg valamelyik szombat délelőtt Széchenyi-piacunkat.

Soha ilyen mozgalmas közlekedést még nem látott kisebb városban. A bódékban a kereskedők kínálják áruikat, 'olcsó János' még reklámhirdetéseket is készíttetett bódéja tetejére, melyben – sajnos német nyelven is – hirdeti, hogy aki nála tíz darabot vásárol, a tizenegyediket ingyen kapja. Van is tolongás a bódé előtt, aki nem vásárol, az legalább megbámulja a portékákat. A piacon keresztül-kasul fut, ront, tör egy karaván házaló, ki vikszet, ki pántlikát, kalendáriumot és sokféle mást kínál, ha teheti, árul.

A folyton ide-oda futkozó cselédek, a hivatalukban fontoskodó szakácsnő kisasszonyok, meg a piacon roppant takarékos háziasszonyok képezik a vásárlók zömét. A vásárlók közt itt-ott egy gondos férj is, ki gyengélkedő élete párját e fontos minőségben helyettesíti.

Postások viszik a rég várt pénzes leveleket vagy utalványokat. Itt-ott egy falusi vagy uradalmi szolga a boltból viszi – a lelőtt nyulat; hordáraink haptákot állva várják a gavallérok rendeleteit. Méltóságteljesen lépdegél a szabad királyi városi rendnek ponton és ébren levő őre; fináncok, boltiszolgák meg inasok, utóbbiak a megrendelt árukat vagy munkát postára vagy házhoz szállítván, tarkítják a városi életet.

Nincs olyan főváros, amelynek heti vásárján élénkebb élet lüktetne, mit a pécsin – két héttel karácsony előtt.‹‹ mondja némi túlzással az újságíró."