A folyosó túlsó végén, a körmendi múzeumunk állandó kiállításával szemben egy másik, de legalább annyira színes világ várja a látogatóinkat. Itt látható a cipőtörténeti kiállításunk. Ki itt belépsz… a bőr- és cipőipar szentélyébe lépsz.

Az ember, amióta két lábon jár, igyekszik megóvni „futóműveit” a terep és az időjárás viszontagságaitól. Hosszú út vezetett a lábfejre tekert, kötözött állatbőrdarabtól a mai tudományosan megtervezett, már-már okos lábbelikig. Hosszan lehetne sorolni az itt megtalálható cipőket, csizmákat, papucsokat, de most inkább egyet emelnék ki - és ez nem Erzsébet királyné, Sissi cipője lesz (arról majd más alkalommal).

A méret a lényeg

„Bohóccipő”, legyintenek rá sokan, és már lépnének is tovább. Pedig messze nem! Eredetileg a lengyel udvarból indult világhódító útjára. Erre utal poulaine, angolul crakows elnevezése is. A burgundiai hercegek pompakedvelő udvarában vált igazi divatcikké. Nem is a szépsége volt a lényeg, hanem itt szó szerint a méret volt a lényeg. Ugyanis a cipők „csőrének”, azaz orrának hossza mutatta viselője előkelőségének, rangjának nagyságát. Ez szép és jó mindaddig, amíg le nem száll a lóról az illető nagyság. Ugyanis a csőr hossza egy bizonyos méret után akadályozta a helyváltoztatásban viselőjét. Mégis annyira népszerű volt, hogy „páncélozott” változata is forgalomba került. A túl hosszúra nőtt csőröket pedig tüchtig szalagocskákkal, vagy ezüst láncocskákkal a lábszárhoz rögzítették.


Nemcsak a fogukat, de a cipőorrukat is a csatamezőn hagyták

Az 1386-os semprach-i csatában a gyalogos harcra kényszerített osztrák lovagok annyira nem tudtak mozogni cipőcsodáikban, hogy szorult helyzetüket oldandó, levagdosták cipőik orrát, hogy jobban helyt tudjanak állni a svájci parasztkatonákkal szemben. Fölösleges volt az erőlködés, a csatát a svájciak nyerték. Így a derék lovagok nem csupán a fogukat, de a cipőorrukat is a csatamezőn hagyták.

Nos, cipőgyűjteményünk egyik darabja egy ilyen cipőszerűség. Nézzük meg együtt! Akit érdekel, várom a múzeumunkban!