A nyíregyházi mesteremberek már XVIII. század második felében céhes keretek között dolgoztak, de önálló céhkiváltságot csak 1818-ban sikerült szerezniük. Ebben az évben tizenhat szakma nyerte el a céhalapítás jogát; a csizmadiák, szabók, tímárok, kalaposok, (kelme)festők és a szűcsök önállóan, a szíjgyártó-kötélgyártó, a kovács-kerékgyártó, az asztalos-lakatos-üveges és a kőműves-molnár-ács szakmák képviselői pedig egy-egy közös céhbe tömörültek.

A céhek működésének fontos tartozékai voltak a céhet jelképező, illetve működéséhez nélkülözhetetlen tárgyak, mint a céh ládája, pecsétnyomója, behívótáblája és a céhedények. A céhtáblának a gyűlések összehívásában volt fontos szerepe: a szolgálómester ezzel mint a céh jelképével járta sorra a mestereket. A táblában volt a közlendő hír a tagok névsorával, melyet minden mesternek láttamoznia kellett. Aki nem jelent meg a gyűlésen, az büntetést fizetett.

A nyíregyházi szűcsök 1790-ben léptek be a nagykállói szűcs céhbe. Az ekkor született megállapodás értelmében jövedelmük harmadrésze a nagykállói anyacéhet illette, de saját pecsétjük alatt adtak ki legényeiknek szabaduló- és vándorlólevelet. Nagy valószínűséggel az önálló céhműködéshez szükséges céhládával és behívótáblával is hamarabb rendelkeztek, mint ahogy elnyerték a céhkiváltságot. Ezt támasztja alá a céhtáblájukra karcolt évszám is.