A mézes tésztából készült nyalka huszárok, paripák, kardok, babák, szívek, tányérok és még sok más mézeskalács a vásárok, búcsúk kedvelt ajándékai voltak.

Debrecenben és a környező mézeskalácsos központokban, így Nyíregyházán is formának nevezték azokat a két-háromujjnyi vastag, vésett díszítésű fatáblákat, amelyekben a jellegzetes mézeskalácsos tésztákat megformázták. Az ország más részein az ütőfa elnevezés volt használatos. A formákat leginkább körte- és diófából faragták maguk a mézeskalácsos mesterek vagy segédeik. A formakészítő neve többnyire ismeretlen maradt, de olykor előfordult, hogy a nevét vagy annak kezdőbetűit bevéste a táblába. A tiszántúli formák a magyar életből vették témáikat; legkedveltebbek a lovas huszár, a magyar ruhás férfi és nő, a baba, a ló, a kard és pisztoly voltak.

Az egyik leggazdagabb és legzsúfoltabb díszítésű mézeskalács a baba volt. A pólyás babát a kor szokásainak megfelelően négyszögletes pólyában, keresztben többször körülkötött szalaggal ábrázolták. A pólya és a szalagok díszesen faragottak, az egész felület növényi ornamentikával díszített. A gyermeknek csak az arca látszik, amely inkább mondható felnőttesnek és öregesnek, mint gyermekarcnak. Fején díszes főkötő, álla alatt megkötött masnival.