Festőművészként munkásságom egyik meghatározó része a magyar – határaikon belüli és túli – építészeti emlékek festészeti megörökítése. Ennek egyik vonulata a népi építészet még fellelhető, gyakran már pusztulófélben lévő emlékeinek felkutatása és megörökítése.

Elsősorban a Dunántúlon kerestem eddig a megörökítésre méltó, kallódó, sokszor már igen rossz állapotban fellelhető épületeket: lakóházakat, gazdasági objektumokat. Sokat jártam, fényképeztem, majd festettem az Őrségben, Vas, Zala, Somogy és Tolna megye apró, nemegyszer elnéptelenedő, nagy szegénységben vegetáló falvaiban, a Káli-medence és a Balaton-felvidék helységeiben.

Többféle eszközzel és anyagon örökítem meg a fellelt népi építészeti kincseket: vásznon, fatáblán, kerámialapokon, és rendkívül érdekes kuriózumként: magam gyűjtötte, 18. századi rusztikus tetőcserepeken és téglákon.

2003-ban jutottam hozzá Jánosházán egy, a 18. század második felében épült kúriaszerű házhoz, meg a hozzá tartozó hatalmas udvarhoz. Az épületet szeretném megmenteni, hisz’ tán még a műemléki szintet is megüti, de pénz és komolyabb segítség híján egyelőre tetőcserepeit, egyedi tégláit hasznosítom – mégpedig sajátos módon. Különféle rusztikus, antik vagy retro-témákat jelenítek meg rajtuk – mindig is vonzottak az öreg tárgyak – festészetem eszközeivel: várakat, régi parasztházakat, templomokat, de portrékat, csendéleteket is. Elkészült alkotásaimat fontos dokumentumoknak szánom az építészettörténet, népi építészet, sőt, az egykori falusi, népi életmód kutatói számára is.