A hatás általában felér egy petárda-robbanással, vagy egy ébresztő hidegvizes fürdővel. Valahogy a tisztelt Látogató nem ezt várja azután, hogy egy óságos folyosón, melynek falán ősök képei sorakoznak, végigmegy és benyit a kivilágított tárlókkal övezett múzeumba... Aztán értetlenség vagy mosolygás következik és a várakozás. Előbb-utóbb, általában a fiatalabb korosztályból, valaki kiböki: „Hát, a Mani!” Bólintok. Anyuka néz, apuka néz - jó esetben tudja, miről van szó -, nagymami büszke - a gyerek olyasmit tud, amit ők nem! Ez igen!

Nos, a jelenet számtalanszor lejátszódott már. Ez a bevezető. Ugyanis a legelső tárlóban, szépen megvilágítva egy mamut zápfog látható - a maga recés felületével és foghoz képest megdöbbentő méretével. Nem a fontossága miatt az első látnivaló, hanem mert időrendben az első a Körmend város történetét bemutató dolgaink közül, pár háromujjú ló, egy gyapjas orrszarvú csontdarabja és egy földtani szelvény édes-bús társaságában. A következő tárlóban már - a Dunántúlon szinte kötelező darab, római cserépmécses, császárportrékkal díszes pénzek.

Aztán jön a kérdés: „És, ezt itt találták a környéken?” Igen, ilyen tekintetben szerencsésnek mondható a környék. Nagy folyónk - mihez képest - a Rába: Ős-Rábaként többször változtatta a medrét, s az otthagyott egykori medrek iszapjában elég sok minden megmaradt. Többek között ez a mamutfog is. Hát így kerül „Mani foga” a körmendi múzeumunk első termébe. Nagydarab, kétökölnyi, recés felületű csont, ahol a homokszemcsék még csiszoltak is egy kicsit a felületen.

Tehát, csak bátran! Tessék jönni megcsodálni „Mani” fogát ide, a körmendi múzeumba!