1945 tavaszán a front Budapestről való elvonulását követően szinte a semmiből kellett újrateremteni a Magyar Rádiót. A műsorszórás a fővárosban viszonylag hamar megin-dult, köszönhetően a Rádió dolgozóinak. Ekkor még sokan azt gondolták, hogy a Rádió a demokratikus kibontakozás egyik kulcsintézménye lesz, azonban rövidesen kiderült, hogy a Magyar Kommunista Párt teljesen más szerepet szánt a korszak legfontosabb tömeg-médiumának.



A Terror Háza Múzeum podcast csatornájának Korrajz – A diktatúrák hétköznapjai című új műsorának első részében a Rádió kommunista diktatúrában betöltött szerepéről kérdezte Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze Sávoly Tamás történész-muzeológust, a Postamúzeum munkatársát.

A beszélgetés a Rádió háború utáni állapotának bemutatásával kezdődött. A helyzet nem volt egyszerű, hiszen az adótornyok jelentős részét a háború alatt felrobbantották, míg a Rádió eszközállományát részben a németek, részben pedig a szovjetek rabolták el. Így lényegében a nulláról kellett elindítani a Magyar Rádió működését. A Rádió első háború utáni elnöke a kisgazdapárti, de titokban kommunista párttagsággal rendelkező – azaz kriptokommunista – Ortutay Gyula lett. Személye mind a szovjetek, mind a magyar kommunisták számára garancia volt arra, hogy a Rádió jó kezekbe került.

1945-öt követően a kommunista térnyerés még nem volt látványos a Rádióban, de a háttérben már érezhető volt a változás. Ez tetten érhető volt a műsorpolitikában is. A beszélgetés során két konkrét példa is kiemelésre került. Egyrészt a hadifoglyok neveit nem lehetett beolvasni a Rádióban, mivel jelentős részük szovjet hadifogságban szenvedett, ez pedig tabutémának számított, hiszen a szovjeteket mint „felszabadítókat” kellett bemutatni minden érintett műsorban. A másik kiemelt eset Bárdossy László volt miniszterelnök népbírósági pere volt, amelyet a Rádió Rákosi utasítására élőben közvetített, azonban Bárdossy bátor kiállása miatt a közvetítést megszakították.





1948-ra véget ért az átmeneti időszak a Rádió történetében. Vezetőváltások, a műsorpolitika átalakítása jellemezte a korszakot. Az új műsorok már nyíltan a kommunista propaganda részét képezték. Munkaverseny-híradók, a koncepciós perek és a pártvezetők beszédjeinek közvetítései képezték a fő műsorkínálatot, míg például a keresztény ünnepi műsorokat – karácsony, húsvét – törölték.

Az 1950-es években a leghallgatottabb műsorok a sportközvetítések voltak. Az Aranycsapat egy-egy mérkőzését az egész ország a rádiókészülékek előtt szurkolta végig. Így szinte szimbolikus, hogy az 1954-es VB-döntő – ahol az Aranycsapat ezüstérmes lett – után az emberek a Rádió épülete elé vonultak. A „focialista forradalom” keretében a tüntetők betörték a Rádió kapuját. Még aznap több mint kétszáz embert letartóztattak. Ezután szigorították meg az épület védelmét. A Rádió őrzését az ÁVH látta el.



Az egyes műsorok tematikáját a Terror Háza Múzeum állandó kiállításának egy műtárgya határozza meg. Az első beszélgetés során az Orion 442 típusú rádiókészülék került terítékre, amely alkalmas volt a nyugati adók fogására is, ezért szinte azonnal leállították a gyártását. A készülék kapcsán szóba került az illegális rádióhallgatás kérdése. Magyarországon a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja és bármely más nyugati adó hallgatása büntetőjogi kategóriába tartozott, amelyet több esetben is börtönbüntetéssel sújtottak.

1956. október 23-án a forradalom és szabadságharc egyik központi helyszíne a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete volt. Budapesten itt dördült el az első sortűz, amely fegyveres felkeléssé alakította az addig békés tüntetést. Szimbolikus volt a helyszín, hiszen a Rádió a háború óta eltelt évtizedben a kommunisták egyik legfontosabb propagandaeszköze volt, s ezzel valamennyi magyar ember tisztában volt.