A pesti vármegyeháza az egyik legjellegzetesebb és az alaptípusoktól sok szempontból leginkább eltérő épület Magyarország vármegyeházai között.

Pest városának a töröktől történt visszafoglalása után, 1684-ben először Pesten ült össze a közgyűlés, majd 1696 telén – korábban a budai várban vásárolt épület mellett, nem titkoltan annak kiváltására - a pesti belvárosban, az Irgalmasok utcájában (a későbbi Gránátos, majd Városháza utcában) a középkori eredetű épületben. Ez a szimbolikus erejű döntés hűen tükrözte a törökvégvárból „német végvárrá” lett Buda városában hozott diszkriminatív intézkedések nyomán támadt megyei közhangulatot. A középkori épületek rossz állapota és a szűkössége miatt többször is engedélyeztetni próbálták egy új vármegyeháza építését, de a törekvéseket csak a 19. században koronázta siker: az építkezés végül három szakaszban (1804-1811, 1829-1832, 1828-1841), három nagy építész - Hild János, Hofrichter Ferenc és ifj. Zitterbarth Mátyás - tervei szerint valósult meg és a magyar klasszicizmus kiemelkedő értékű építészeti emlékét hozta létre.
A vármegyeháza épületegyüttesének középső részét a „kisebb és a nagyobb Gyűlési palotát”, a börtönépületet és a rabkápolnát Hild János (1761-1811) tervezte meg és az építkezést személyesen vezette 1811-ben bekövetkezett váratlan haláláig.

A volt börtönépületet meghatározó építészeti eleme a „hazánkban egyedülálló, centrális rabkápolna” (Imrényi Szabó Imre). Alaprajza egyenlő oldalú nyolcszög, eredetileg háromemeletes belső terét kupola koronázta. Három keletre néző félköríves ablakát kőkeretek szegélyezik. Korábban a nyolcszög további öt oldalán is hasonló, de vasráccsal lezárt ablakok voltak (szinten összesen tizennégy), amelyeken keresztül a rabok a börtön folyosóról is követhették az istentiszteletet. A kápolna északi oldalán helyezkedett el a „siralomház.

A kápolna felépítése után néhány évvel, 1817-ben itt helyezték el a vármegyei fegyverraktárt, így a helyiség eredeti funkciója megszűnt. 1921 ben a bíróságot és a vármegyeházán őrzött rabokat átköltöztették az újonnan épített Pestkörnyéki Törvényszékre, az üresen marad helységeket átalakították több szintre osztották a kápolnát is.
A vármegyeháza épületéből az 1920-as években az állami hivatalok is fokozatosan kiköltöztek, így lehetővé vált további helyiségek átadása a Pest Megyei Levéltár részére. Az iratanyag méltó elhelyezése érdekében a volt börtönkápolnát 1941-ben levéltári díszteremmé alakították. A kápolna helyreállítására Imrényi Szabó Imre elképzelései szerint valósult meg: ő tervezte a neoklasszicista stílusú, galériás könyvespolcot is. A Három nagy ablakot, valamint a lépcsőház ablakait vármegye történetében fontos szerepet játszó intézmények, tisztségviselők, illetve nemesi családok címereivel díszítették.
A Pest megyei Közgyűlés 1997-ben hozott határozatot az új, megyei levéltár építéséről.

2001-ben elkészült a Pest megyei Levéltár jelenlegi székháza. Így lehetővé vált az értékes iratanyag átköltöztetése.
Azóta azonban felmerült az igény, hogy a vármegyeháza épületében a korábban levéltári anyagok elhelyezésére szolgáló kápolna, Kosáry Domokos történész (1913-2007) egykori dolgozószobája, illetve egy kutatószoba újra tudományos funkciójában szolgálja az érdeklődőket és a megyei önkormányzat egyes rendezvényeit. A pest Megyei Közgyűlés felkérte a Ferenczy Múzeumot (korábban Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát), hogy biztosítsa a hely hagyományaihoz méltó üzemeltetését.