A török uralom idején Nagytevel lakossága szinte teljesen kihalt - 1578-ban már pusztaságként jegyzik, és mintegy 100 évig lakatlan volt -, ezért újratelepítés vált szükségessé. 1718-19-ben a zirci cisztercita apátság telepített nagyobb létszámban családokat a vidékre: sziléziai, frank, morva és horvát területekről népesítették be a települést. A Sziléziából érkezettek iparosok és parasztok voltak. Azok a telepesek, akik bajor területekről érkeztek, Ulmban, Donauwörthben vagy Regensburgban szálltak hajóra. Szerződésük szerint a családok idetelepülésüket követően három évig adómentességet élveztek.

A 18. században híres volt a takácsipara, 13 takács élt a településen. A 20. század fordulójától a lakosság száma folyamatosan csökkent, először az Amerikába való kivándorlás, majd a kitelepítés miatt: 1946-47-ben 89 német családot üldöztek el. A település lakóinak száma akkor 900 fő volt és ebből 440 személyt telepítettek ki. Helyükre 55 család érkezett a mai Szlovákia területéről és néhányan a szomszédos falvakból.

Az egykor itt élt németség emlékeinek megőrzését és a hagyományok ápolását vállalta magára az 1994-ben megalakult Német Kisebbségi Önkormányzat. A 18. században épült és a 19. században emeletessé alakított egykori iskolaépület földszintjén 1997-ben adták át a Német Közösségi Házat. Itt kapott helyet a település egykori tárgyi emlékeit bemutató Helytörténeti Gyűjtemény. Az itt látható berendezési tárgyak, használati eszközök, ruhadarabok a régmúltat idézik.

Nagytevel kiemelkedő rendezvényei augusztusban a Német Nemzetiségi Fesztivál, júniusban pedig a Falunap.