Móra Ferenc Múzeum - Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeuma (Szeged)
2007.10.12.
- 2008.01.20.
Papagáj és költő - Yuri Okamoto japán képzőművész kiállítása
Részlet a kiállításból
Mintegy 37 évvel ezelőtt egy magyar barátom társaságában látogattam Szegedre. Akkoriban egyetemista voltam Leningrádban, a mostani Szentpétervárott és egy nyáron ideutaztam barátomhoz - későbbi férjemhez -, akivel Leningrádban ismerkedtem meg. Meg akarta nekem mutatni az ő országát, így autóstoppal bejártuk Magyarországot. Ennek a fiatalkori kusza utazgatásnak a során többek között eljöttünk abba a városba is, ahol társam és az ő legjobb barátai és egyetemi társai tanultak, Baka István, Pakusza Vilmos, Katona Imre - Szegedre. De elmentünk mindegyikük szülőhelyére is, nevezetesen Szekszárdra és egy kis faluba. Tavaly tavasszal módom volt újra Magyarországra látogatni. Nagy összetalálkozásokra adott ez alkalmat barátokkal, felidézve fiatalkori emlékeket a távoli múltból. Ennek az útnak a során meglátogattam régi barátnőmet Szegeden. Tündéről van szó, Baka István költő feleségéről. Néhány képet mutattam neki a munkámról. Ebből a találkozásból született az ötlet, hogy rendezzünk egy kiállítást Szegeden, és mára ez az terv megvalósult.
Most néhány szót a munkámról. Gyermekkoromban, amikor engem is, mint másokat, egészen jelentéktelen és csak egy gyerek szemében értékes apróságok vonzottak, volt idő, amikor különféle papírokat gyűjtöttem szenvedélyesen, elsősorban azokat, amelyekbe cukorkák voltak csomagolva. Emlékszem, kis unokahúgommal mutogattuk egymásnak a gyűjteményeinket, civakodtunk is miattuk, vagy csereberéltünk, és mindezt - bár nem tudtuk, miért is - nagy titokban.
Azután apró figurákat kezdtem előállítani papírból, szövetből, bambuszkéregből, miegymásból, és azzal szórakoztam, hogy betelepítettem őket kis házakba, melyeket könyvekből, kartonpapírból hoztam létre, és amelyekben szobáról szobára kommunikálhattak. Gyermekkorom mélyéből ezek az emlékek merültek a felszínre, amikor nekiálltam egy miniatűr papírvilágon dolgozni.
Ahogy magával sodort az igyekezetem, amellyel vadonatúj létemet birtokba vettem, teljesen átadva magam az elragadtató újdonságnak, úgy ötlött szemembe ismét mindaz, ami ebben a kis világban ragyog - függetlenül az alkotást uraló nagy eszméktől. Megérintett a gondolat, hogy ezt az eredeti szépséget megismertessem, és e csábításból apránként kis papírfigurák rajzolódtak ki.
Első gyakorlataim közé hajtogatások, apró figurák, mobilok és egyebek tartoztak. De rövidre kelve eszembe ötlött, hogy ezeket a különféle apró tárgyakat kapcsolatba hozzam egymással, hogy mintegy spontán megmozdulásban társaságot alkossanak. Így született a "képes dobozok" koncepciója, ami aztán munkám legfontosabb elemévé vált.
A dobozok vagy inkább ládikák kemény kartonból készülnek, különböző méretűek és mindegyikük szerkezete, felépítése más és más. Belsejükben rejtőzködnek a személyek, tájak és más papírkreatúrák által megjelenített képek. Széthajtogatva nyithatók ki, és ebben mindegyikhez egyéni, más megoldást választok.
Ezen a kiállításon egy tucatnyi különböző képes dobozt mutatok be, ezek közül háromnak magyarországi vonatkozása van.
Részlet Yuri Okamoto írásából
További információk:
Móra Ferenc Múzeum - Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeuma