Petrás Mária hitvallásában írja: "Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és avval is ért véget. Azon a vidéken tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az idő járása és mélységes hitük útbaigazította őket. Akármit cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve fonni, szőni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Bőjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretné példaként a világ elé tárni!"

E különleges tárlat nézőiként titkokat fejthetünk meg, misztériumok kapuin léphetünk be. Megérthetjük bizony múltunk és jelenünk felfoghatatlannak hitt titkait. Petrás Mária a csángó magyar asszony még tudja, amit mi már elfelejtettünk. Mást is megértünk, természetesen a csángó-lét titkait.

Sugárzó csángó Máriái boldog mosollyal ringatják ölükbe a kisdedet. Szobraival a csodálatos asszonyokra emlékezik, akik között nevelkedett, nagynénjeire, akik sok gyermeket szültek. Ezek a nők szinte szentek az ő életében, mert sokat dolgoztak, sokat imádkoztak, némán tűrtek, soha nem panaszkodtak, szelíden szolgálták családjukat és férjüket. Sok igazán fényes tehetség fénylett közöttük, akiknek csak az adatott meg, hogy közösségüknek világítsanak.

A kis kerámia oltárok másik fontos motívuma a család. A szamárháton menekülő Mária és József története a csángókra gondolva sajátos jelképes tartalommal értelmezhető. Ahogy az égbe emelt gyermekükre büszkén, mégis alázattal tekintő szent szülők, az országát a Szűzanyának felajánló, színe előtt térdepelő királyunk, István, ahogy a keresztről levett Krisztus-testes fájdalmas szeretettel magához ölelő anya, Mária alakja is.

Petrás Mária, aki valódi csángóként él közöttünk, alkotásaiban hidakat teremtvén hitében elbizonytalanodó országunk és az Ég kapuja közé.