Kovács Péter festőművész alkotásai a közelmúlt három évtizedében rendszeresen szerepeltek magyarországi és külföldi kollektív tárlatokon, szakmai seregszemléken (festészeti-, grafikai- és rajzbiennálék), s művei olyan rangos magyarországi és európai gyűjteményekben leltek otthonra, mint - többek között- az aacheni Ludwig Gyűjtemény, a bolzanoi Riz Gyűjtemény, a budapesti Magyar Nemzeti Galéria.

Munkásságát 1971-ben - a legkiemelkedőbb fiatal képzőművészek munkásságát méltányoló - Derkovits-ösztöndíjjal ismerték el, majd a nyolcvanas években ösztöndíjasként Svájcban, Svédországban és Olaszországban, a római Magyar Akadémián dolgozhatott. 1985-ben a legkiválóbb magyar képzőművészek teljesítményét honoráló Munkácsy-díjjal ismerték el munkásságát. 2000-ben a Magyar Köztársaság Kiváló művésze kitüntetésben, 2008-ban Kossuth-díjban részesült.

Kovács Péter festőművész pályája kezdetén olajfestményeket, gyermekkönyv- illusztrációkat is készített, de munkásságának legfontosabb alappillére a rendkívüli érzékenységű rajz, a mesterien, néhány vonallal megragadott, szűkszavú, grafikai jellegű komponálás maradt. A hagyományos festői eszközökkel a történeti időn és az egyszerin túlmutató látomásos jelenséggé, szimbolikus értelmű jellé formálja műveinek főszereplőjét, az embert, amelyben önmagunkra ismerhetünk.

Kovács Péter művészetének legnagyobb erénye az őszinteség magas foka, amellyel létünk kettős természetét, röghöz kötöttségét és tisztaság iránti vágyát vizuálisan felfokozott, pátoszmentes vízióvá növeli, törvényszerűként bemutatva a szellem hiányában szenvedő ember irgalmatlan pusztulását.