Szabados János Kaposváron született 1937. február 28-án. Édesapja címfestőmester volt, gyermekként az ő műhelyében kezdett rajzolni, ismerkedni a festőmesterség eszközeivel, anyagaival. Hamarosan egyre gyakrabban bevonta édesapja a munkába. Visszaemlékezése szerint az így szerzett tapasztalatok később segítették pályáján.

1962-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mesterei, Miháltz Pál és Z. Gács György mellett, találkozhatott Borsos Miklóssal és Rákóci Zoltánnal is, akikre ma is úgy emlékszik, hogy hitelességük és emberi, szakmai tartásuk, sok egykori növendéknek jelent mintát. Diplomája megszerzése után szülővárosában, Kaposváron kezdett önállóan dolgozni. Abban az időben a Dunántúl déli városaiban számos fiatal képzőművész telepedett le, új arculatot formálva a régió művészeti életének. Egyik meghatározó egyéniségük Szabados volt, aki szerint "...a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható."

Szabados János eljutott több kelet- és nyugat-európai országba, megfordult Magyarország művésztelepein, sőt jugoszláviai alkotótelepeken is születtek művei.

"...1962 óta kiállító művész, festészetét a modern formatörekvések, és a közérthetőség szintézise jellemzi. A 70-es években a népművészet szellemi-formai világának feldolgozása, a 80-as és a 90-es években az emberi viszonylatok megjelenítése határozza meg munkásságát. Muráliák tervezésével és kivitelezésével is foglalkozik." (Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár, szerk.: Tasnádi András.)

1963-ban megnősült, felesége Weeber Klára szobrász. Két gyermekük született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. 1973-89 között a fonyódi Alkotóház vezetője volt.

"...A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is.

Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is.

Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz."

(Szabados János, Napút-évkönyv 2007, 2006. december - VIII. évfolyam 10. szám, Hatvankilenc jeles hetvenes)