A száz éve született Mácsai István alkotásokban és műfajokban gazdag életművéből nyílik kiállítás. Mácsai István (1922. április 5. – 2005. szeptember 16.) magyar festő, Mácsai János zenetörténész és Mácsai Pál színművész édesapja, gazdag életműve tizenhét éve, 2005-ben lezárult. A kiállítás címe: „Elmozdul a fal – Mácsai István Kiscellben” részben a takarásból kimozdítani szánt életműre, részben a Templomtérben helyet kapó installáció részeként valóságosan is elinduló falakra utal.

Az ütemjelre átmozduló installáció Devich Botond munkája, melyben a műveket és dokumentumokat a találkozás, közelítés és távolodás változó ritmusában polifón alakzatokban rímelteti egymásra. Az egybeálló, majd szétváló konfigurációkban az egykori kritika szembetalálkozik az azóta más fényben mutatkozó művekkel, az aktsorozatok és a modellek személyes kontúrjai festményeken, fotókon és filmeken vetülnek egymásra. A falmozgások dramatizálják az egymásra utaló szálakat és lehetőséget nyújtanak arra, hogy többféle megközelítésben mutassa be a festői önkép hullámzását, amely nemcsak a naplók, hanem rejtett önportrék sorozataiban is végigkísérik az életművet.

Mácsai a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1945-49 között Bernáth Aurél növendéke volt. Posztnagybányai és szocreál stílusban kezdett festeni, a ’60-as évek elejétől dolgozta ki sajátos, a hiperrealizmussal és fotórealizmussal rokon, szimbolikus és szürrealisztikus elemekkel telített stílusát. Alkotásaiban sokszor foglalkozik Budapest városával, életművében karakteres portréi kaptak hangsúlyos szerepet. Számos egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön egyaránt, így például Cannes (1957), Engkien (1964), Firenze (1972), a Műcsarnokban (1978), Münchenben (1982) és Amszterdamban (1984) mutatta be munkáit önálló tárlaton. Művei hazai közgyűjteményekben, többek között a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Budapest Galériában, valamint magángyűjteményekben is megtalálhatók.