Az Osztapenko maradhat? - Köztéri politikai szoboráthelyezések Budapesten 1990-1993 című kiállítás korabeli fotódokumentáció segítségével a Fővárosi Önkormányzat által elrendelt, és a Budapest Galéria által szervezett szoboráthelyezésekről ad vázlatos áttekintést.

A képanyag a Fővárosi Levéltárból származik, amely az akkoriban zajló eseményeket kezdeményező módon, saját fotósaival dokumentálta, s így jelentős tényanyagot rögzített képeken is. A képválogatás Csiffáry Gabriella történész-levéltáros (BFL) és Szöllőssy Ágnes művészettörténész (Budapest Galéria) munkája.

A kommunista korszak köztéri politikai emlékműveinek sorsa érthető módon a rendszerváltás éveinek egyik közérdeklődésre számot tartó témája volt. A szovjet uralmat és annak magyarországi mitológiáját megjelenítő, szovjet mintára – és utasításra – kezelt hatalmi reprezentáció fontos eszköze volt a települések köztereit uraló politikai emlékmű a szovjet érdekszféra minden országában. Amikor az 1980-as évek vége felé, a puhuló diktatúrában már nyíltan is meg lehetett kérdőjelezni a Kádár-rendszer korábban tabu témáit, mint a szovjet megszállás, az 1956-os forradalom, az MSZMP vezető szerepe, akkor a köztéri politikai emlékművek eltávolítása is elérhető közelségbe került. Az 1980-as évek végén már spontán és szervezett szoborbontások egyaránt előfordultak, az első szabad országgyűlési és önkormányzati választások után pedig a sokasodó bontási és áthelyezési igények nyomán az önkormányzatoknak reagálniuk kellett.

A Fővárosi Közgyűlés 1991. december 5-én arra a korábban példátlan megoldásra jutott, hogy a lebontandó művek elhelyezésére szoborparkot létesít. Erre a célra a XXII. kerületi önkormányzat a Tétényi fennsíkon, a 7-es főút mentén (Balatoni út-Szabadkai u.) ajánlott fel területet. Az építészeti tervpályázat eredményeként, Eleőd Ákos építész tervei szerint felépített szoborpark 1993. június 27-én nyílt meg, a Memento Park néven ma is látogatható muzeális emlékhelyen. Ma, harminc év távlatából elmondhatjuk, hogy a budapesti megoldás nemzetközi téren is példa értékűen kulturált, toleráns és higgadt volt, amikor az emlékezés bátorságát választotta az indulat sugallta szobordöntés helyett.