Lantos Ferenc, a Pécsi Műhely csoport és a hozzájuk alkalmanként csatlakozó művészek zománcművei számára a Bauhaus vizuális formanyelve és szellemisége az 1920-as években ott alkotó pécsiek (Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Johan Hugó, Molnár Farkas, Stefán Henrik és Weininger Andor) révén fontos inspirációt jelentett.

A zománc tartós, időjárásálló tulajdonságai lehetővé tették, hogy szabadtéren, illetve köztereken, épületek díszítményeként megjelenő alkotásaik formarendjét egy Victor Vasarely által manifesztált egyszerű elemekből szerkesztett, a széles közönség által is érthető demokratikus vizuális univerzum eszközévé tegyék.

A zománcképek egyidejűleg követik a hagyományos táblakép képzőművészeti műfaját és ugyanakkor nagy felületeket díszítő iparművészeti alkotások, melyek építészeti alkalmazásukkal illeszthetők Vasarely művészeti elveihez. Vasarely ideája a színes, geometrikus, variálható modulokból álló műalkotások építészeti, urbanisztikai léptékű megvalósítása lett volna a Színes város elgondolása szerint. Lantos Ferenc és a Pécsi Műhely alkotói az 1970-es években egyedülálló módon járultak hozzá zománcműveikkel a Színes város ideájának gyakorlati megvalósulásához.