Bíró Sándor igazi festő. Nem is tudna elképzelni magának más médiumot és jobb foglalatosságot, mint a festészet. Merthogy elemi vonzódás él benne a festmény, mint anyagi létező és a festés, mint fizikai-szellemi alkotófolyamat iránt. /.../ A táj által hordozott, szavakkal kifejezhetetlen, inkább csak hangulatokban megtestesülő jelentések megragadására törekvő, ugyanakkor erősen absztrahált és panteisztikus tájképeihez jól illik alkotói metódusa. Jellemző, hogy nem fotó után, hanem a helyszínen, hosszú idő alatt készített rajz, illetve benyomásai, emlékei, hangulatai után fest.

Gyakran színvázlatot is készít, akvarellel papírra, amiben előre felépíti a festmény szín- és fényhangsúlyait. /.../ Bíró Sándor tájaiban szinte eltűnnek az időszakos, impresszionisztikus jelenségek, az általános, az állandó kerül előtérbe. Tájtöredékei az Egész megragadására tesznek kísérletet. Még akkor is, ha az ember jelenlétének tájaiban egyetlen, hiányra törésre utaló jel van: az erdő végtelen szövetében szakadást, sebet ejtő irtás.

(Sturcz János)