A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítással emlékezik meg a 110 éve született Miháltz Pál festőművészről. A tárlat a művész munkásságának újraértelmezésével elsősorban az életműben megfigyelhető szimbolizmusra kívánja a figyelmet felhívni.

Miháltz Pál 1899. április 1-jén született Magyarvalkón, egy Kolozsvár melletti kalotaszegi magyar faluban. Művészi ambícióit a református lelkészi szolgálatot ellátó, festő, faragó, zenéért és irodalomért egyaránt lelkesedő édesapjától örökölte, aki tragikusan korán, 42 éves korában hunyt el.

Miháltz Pál képzőművészeti tanulmányait 1918-ban Révész Imre mellett kezdte el a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, majd 1922-ben Vaszary Jánost választotta mesteréül. Ekkor színesedett ki addigi mélytónusú, sötét színezetű palettája, és témavilága is kibővült: szimbolikus értelmű bibliai jelenetek mellett a cirkusz és a színház világának figuráit örökítette meg. 1929-ben Olaszországban járt, ahol az olasz Novecento hatására tiszta színekből álló, kiegyensúlyozott kompozíciókat készített. 1930-tól Szentendrén is megfordult, de csak 1945-ben választották be a Szentendrei Festők Társaságába, és kapott műtermet a Szentendrei Művésztelepen.

1927-től egészen 1959-ig szinte folyamatosan tanított (Fővárosi Iparostanonc Iskola, Műegyetem Szabadkézi Rajz Tanszéke, Iparművészeti Főiskola). Bár mindvégig alkotott, a 30 éves pedagógiai munkássága után teljesedett ki művészete, amely a nyolcvanas években még bensőségesebb, drámaibb színezetű hangvétellel és monumentalitással telítődött.

Festészetének meghatározó témája az ember és környezete, meditatív, melankolikus, kissé révedező átírással. Édesapjának korai halála, a nélkülözés, a háborús évek nyomasztó élménye, gyenge egészsége mind hozzájárulhatott ahhoz, hogy festészetében a drámai hangvétel nyert kifejezést, és az olyan motívumok, mint a magányos fa, elhervadt napraforgó, bezárt kapu, feszület, kalitka madárral, újra és újra megjelentek. A harmonikus és egyedi színvilág azonban átlényegíti ezt az első látásra komornak tűnő világot, és gyakran a színek is szimbolikus értelmet hordoznak. Néhol a meditáló látásmód expresszívebb kifejezésmóddal társul, de mindenhol a felszín alatti megszerkesztett konstrukció egyensúlyban tartja a kompozíciót.

A mostani tárlaton szűkebb keresztmetszetben rálátást kapunk a teljes életműre, egy most először látható, igén értékes, a húszas években készült rézkarc kollekciótól kezdve, egészen a nyolcvanas években született kiérlelt alkotásokig.