Török Jánost, a Mezőtúron 1932-ben született keramikust a magyar kerámiaszobrászat legnagyobbjai között tartották számon, ám ennek méltó hivatalos elismerése egész életében teljesítetlen adóság maradt.

Az 1932-ben Mezőtúron született sokoldalú művész Borsos Miklós és Gádor István végzett tanítványaként került 1956-ban az Iparművészeti Főiskoláról az éppen újraéledő pécsi Zsolnay gyárba. Itt a számára kínálkozó lehetőségek közül a porcelán étkészletek tervezése helyett a figurális kerámia mintázását választotta, ami végigkísérte négy évtizedes munkásságát.

Sokoldalú művész volt, térplasztikák mellett tervezett emléktárgyakat, plaketteket, egyaránt dolgozott agyaggal, porcelánnal, pirogránittal. A főiskoláról hozott természethű ábrázolástól jutott el az absztrakt, elvont formákig, de szobrainak egy részét a groteszk, humoros, kritikus látásmód, vagy esetenként a kifejezetten finom vonalú, már-már romantikusnak is nevezhető megformálás jellemezte.

Csendes, szerény művészként ismerték, számára a mű volt a fontos, nem az alkotó. Igazi remekművek köthetők nevéhez, melyek sikere további lökést adott művészi megújulásához.

Az 1996-ban elhunyt Török János munkásságának a huszonöt éves mezőtúri Túri Fazekas Múzeum hamarosan megnyíló kiállítása állít sok évtized után emléket. A mezőtúri és pécsi gyűjtemények anyagából válogatott tárlatot Egri Mária művészettörténész nyitja meg.