A művész Hódmezővásárhelyen született 1903-ban. Gyermekként érzelmileg a Jászsághoz, elsősorban Jászberényhez kötődik, ahol nagyapja, Hamza Pál néptanító. Az elemi iskola harmadik osztályát a szolnoki Abonyi úti Állami Elemi Népiskolában, középiskolai tanulmányait a Verseghy Ferenc Gimnáziumban végzi.

A Képzőművészeti Akadémián festészetből Csók István, szobrászatból Kisfaludy-Stróbl Zsigmond tanítványa. Az akadémiai tanulmányokkal egyidőben a jogtudományi egyetemet is elvégzi. Tanulmányainak befejeztével állami ösztöndíjat kap, és 1926-ban Párizsba utazik. Itt a Grande Chaumiéret látogatja. Részt vesz néhány csoportos kiállításon, első egyéni tárlatát 1929-ben a párizsi Miromesnil Galériában rendezik meg. A kritikusok a Párizsi Iskola képviselői közé sorolják, és ettől kezdve hű is marad a modern művészet számára legkifejezőbb és legszabadabb irányzatához. Párizsi évei alatt ismerkedik meg Rene Claire asszisztenseként az erőteljesen kibontakozó filmművészettel.

Közben tanulmányutat tesz Olaszországban és Németországban is. 1936-ban tér vissza Magyarországra, s a festészeten túl figyelme erőteljesen fordul a filmművészet felé, amely közel két évtizedre meghatározza művészi érdeklődésének irányát. Játékfilmrendezőként 1940-ben Herczeg Ferenc népszerű dzsentritörténetével, a Gyurkovics fiúk című filmmel mutatkozik be. Magyarországon utolsó filmjét 1948-ban rendezte. 1949-ben Rómában telepszik le ideiglenesen, ahol filmeket rendez, és ismét foglalkozik festéssel, műtermi kiállításon mutatkozik be új műveivel. 1953-ban Brazíliába kap meghívást mint filmrendező, ahol két filmet rendez, majd festészeti és szobrászati hivatásának szenteli idejét.

1950-51-ben Olaszországban, 1956-ban Brazíliában rendez filmeket. A filmművészetben kifejtett munkásságának összegzését 1982-es torinoi kiállításának katalógusában olvashatjuk: "Mint rendező tizenkét játékfilmet és hat dokumentumfilmet irányít. Végül, mint producer mintegy tizenöt játék- és tizenegy dokumentumfilmet állít elő."

Absztrahált képzőművészeti alkotásain a hullámzó, spirális vonalú ritmusok dinamikája van túlsúlyban, mintegy az élet változékonyságának, szüntelen folyamatának és önmagába való visszatérésének lenyomata. A művész azonban nem vész el a szüntelenül változó élet folyamatának puszta szemlélésében, hanem odafigyel az emberi drámákra, szenvedésekre, törekvésekre, sőt a néző figyelmét és együttérzését utalással és jelképes ábrázolással irányítja feléjük. Szimbolikus látásmódja számára az ember ellentmondásosságával együtt művészetének központi szereplője akkor is, amikor figurális alkotásain drámai feszültséggel telített vásznát nézzük, de akkor is, amikor az elembertelenedett város betonrengetegét ábrázolja. Művészetéhez akkor kerülhetünk közel, ha a képek tartalmát, hangulatát tekintjük hangsúlyosnak a formai elemekkel szemben. Külön lehetne szólni a változatos, tiszta színhatások meghatározó jellegéről, melyek szerepe a mondanivaló szempontjából kap hangsúlyt, sok vonatkozásban festészetének hazai indíttatására és keletkezésére is utal. Sajátos művészete egyetlen irányzathoz vagy csoporthoz sem köthető igazán.

Első kiállítását Sao Pauloban 1955-ben rendezik meg. Ezt követően rendszeresen kiállít Dél-Amerika különböző városaiban, 1972-től visszatér Európa kiállítótermeibe is, bemutatkozik Párizsban, Bécsben, Torinóban, Münchenben. 1986-ban művészi munkásságát Arany Éremmel ismerik el. Első magyarországi kiállítása 1987-ben Jászberényben volt, majd a Szolnoki Galériában Borbereki-Kovács Zoltán szobrászművésszel közös kiállításon mutatkozott be.

1993-ban halt meg, mintegy 200 alkotását egy létesítendő Hamza Múzeum céljára a Jászságnak ajándékozta.