A Jász Múzeum féltett kincse a jászkürt, melyet a Lehel monda terjedése kapcsán a XVII. századtól már Lehel kürtjeként tartanak számon. Lehel méltóságjelvényként szolgáló legendás kürtje a vezér fogságába esése után valószínűleg idegen kézre került. Évszázadokon át több kürtöt is összefüggésbe hoztak vele. A 16. századig csak jászok kürtje néven tartották számon, s máig nincs bizonyíték arra, hogy a jászberényi kürt Lehel vezéré lett volna.

A tudományos kutatás jelenlegi álláspontja szerint a 43 cm hosszú, elefántagyarból, díszesen faragott kürt a XII. században Kijevben készült. Feltehetően olyan műhelyben, ahol a mesterek jól ismerték a bizánci díszítőművészet stílusjegyeit, de azokat a helyi igényekhez igazítva alkalmazták. A díszes kürt valószínűleg az orosz-jász (alán) kapcsolatok révén került valamelyik jász vezérhez, s így azt a Magyarország területére költöző jászok magukkal hozták.

A Jászkürt, mint a jászok legbecsesebb ereklyéje, egyben a jászkapitányok méltóságjelvénye is volt. Ünnepi alkalmakkor oldalukon vagy vállukon viselték, mint hatalmuk jelképét. A jászok jeles alkalmakkor a Jászkürtből itatták meg kedves vendégeiket. A Jászkürt, mint a Jászság és a jászok összetartozásának legfőbb jelképe a pecséteken, a települések címerein és zászlóin is megjelent, de rákerült számos oklevélre és használati tárgyra is.

A kürt hangszerként való említése már a történeti munkákban is előfordul. Sokáig az a mendemonda járta, hogy Lehel vezér volt az, aki utoljára megfújta, s nincsen emberfia, aki hangot tudna kicsalni belőle.

A kürt a XVII-XVIII. században még a jászberényi Nagytemplom falán függött, a XIX. század elejétől azonban a Városházán tartották, 1874-ben pedig a város által alapított Jász Múzeum gondjaira bízták. Közismert az a hiedelem, hogy a Jászkürt mitikus erővel bír, mert aki belőle Zagyva vizet ivott, "azonnal jásszá lett tőle".