Orosz Péter (1951-2015) Munkácsy-díjas szobrászművész a kortárs magyar művészeti szcéna egyik legkülönlegesebb alkotója. Gazdag életműve mellett közel 30 évig a budapesti Műcsarnok kurátora volt, 8 éven át pedig a Magyar Szobrász Társaságot vezette. A Szófiai Képzőművészeti Akadémián ugyan akadémikus képzést kapott, de már első tárlatain kiderült, hogy egy olyan szobrászati nyelv kialakítására törekedett, ami kizárólagosan az övé.

1990-ben Samu Gézával, Varga Géza Ferenccel és Huber Andrással megalakították a Fáskör művészeti csoportot. Kezdetben az Art brut szellemiségéhez közelálló nyers, durva faszobrokat készített (pl. Schmüle, 1980; Hasítás, 1980; Hommage à Csoszogi, 1982), ezekkel párhuzamosan líraibb műveket is alkotott (pl. Kaszahegedű sorozat; 1981-85), majd felhasználva a létra és a csúzli szimbolikáját, ezeket is sorozatokba rendezte (Létrák, 1982-84; Szerelmes csúzlik, 1983). Műveit eperfából (és annak háncsából), fenyőből, fűzfából, akácból, szőlővesszőből, és mindezek együttes használatával alkotta, de alapanyagai között feltűnt az ólom, a vas, a textil, ám legjellemzőbb motívuma mindig is a gleditsia (tövises lepényfa) vagy másik nevén Krisztus-tövis volt. A kilencvenes években fából és szögesdrótból állított össze kocka- és gömbszobrokat, az egyiptomi fáraók inspirálta műveket, majd a csonkolt karácsonyfa vált művei alapanyagává.

Egyaránt alkotott installációkat és köztéri munkákat. Útja az absztrakcióból az ábrázolóba oda-vissza tartott, miközben geometrikus fragmentumok is megjelentek művészetében. A tárlat egy nagyívű válogatást mutat be Orosz Péter munkásságából.