John Cage (1912-1992), az avantgárd zene egyik legnagyobb alakja, sokoldalú művész volt: performanszai, előadásai, írásai és képzőművészeti alkotásai is jelentősek. Pályája során a világ minden táján tartott koncerteket és előadásokat. A vasfüggöny mögötti országokba tett látogatásai idején fellépéseivel (például az 1963-as Zágrábi Zenei Biennálén, vagy a Varsói Őszi Fesztiválon, 1964-ben) nem csak zeneszerzőkre, hanem számos fiatal képzőművészre is nagy hatással volt Kelet- és Közép-Európában. A kiállításon képzőművészeti munkái és kottái, valamint a műveiből rendezett koncertek mellett John Cage kelet-európai utazásainak és fellépéseinek a dokumentumait is bemutatjuk, feltérképezve a helyi művészeti közeggel való kapcsolatait, és máig tartó hatását ebben a régióban, kortárs kelet- és közép-európai művészek munkáin keresztül.

Cage a művészi alkotás részévé tette a véletlen és az előre meghatározatlanság elvét, olyan elveket, amelyek a politikailag és ideológiailag determinált kelet-európai mentalitásban nem csak művészeti értelemben jelentettek egyet a szabadsággal. Ezért Cage mindig is fontos hivatkozási pontja volt mindazoknak a művészeknek, akik kikezdték a hagyományos műtárgy-fogalmat, megkérdőjelezték a szerzőség fontosságát, és elutasították, hogy lemondjanak művészi szabadságukról a hivatalos politika nyomására. Éppen ezért a kiállítás középpontjában Cage Writing through the Essay 'on the Duty of Civil Disobedience' című hanginstallációja (1985/91) áll. Henry David Thoreau, a XIX. századi amerikai filozófus 1849-es A polgári engedetlenség iránti kötelességről című esszéjének Cage által randomizált mondatai arra hívják fel a figyelmet, hogy minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.

Minden hang a Csend rokona, buborék a Csend felszínén, mely gyorsan szétpattan, az alant zúgó áramlatok gazdagságának és erejének jeleként - mondja másutt Thoreau, és ez a gondolat Cage számára is kulcsfontosságúvá vált, hiszen ő volt az, aki megszabadította a hangot mindenfajta zenei kötöttségétől. Ez a szabad hang, melyet zenéje képvisel, mind a mai napig visszhangzik számos kortárs művész munkásságában.

Kelet-Európa országaiban a kommunizmus idején - bár különböző mértékben - nehéz volt információit szerezni a legfrissebb zenei és művészeti irányzatokról. Cage kottáit, írásait és lemezeit gyakran csak titkos csatornákon lehetett beszerezni, alakját számtalan legenda övezte, ezért is volt különleges jelentőségük a vasfüggöny mögött tett látogatásainak. Koncertjeire, vagy a Merce Cunningham Dance Company-val közös előadásaira számos zenész és képzőművész zarándokolt el, de ő is érdeklődéssel figyelte a helyi zenei és művészi kezdeményezéseket. Koncerteket hallgatott és műtermekbe látogatott, és ahogy George Maciunas Fluxus-művész megfogalmazta: ahol csak megfordult, egy kis John Cage-csoportot hagyott maga után, amely aztán vagy vállalta, vagy tagadta eredetét. De a tény tény marad: ezek a csoportok az ő látogatását követően jöttek létre. A kísérleti zene műhelyei (a varsói Experimental Studio, a belgrádi OPUS 4, a budapesti Új Zenei Stúdió, a zágrábi Acezantez, a moszkvai Collective Actions, vagy a pozsonyi Transmusic Comp.) részben az ő hatására nyitottak a vizuális művészetek, a happening-jellegű koncert-előadások felé.

Cage kottáit számos alkalommal állították ki művészeti galériákban és múzeumokban, életének utolsó két évtizedében alkotott grafikái és vízfestményei pedig zenei kompozícióinak a szerkezetét tükrözik. Milan Grygar akusztikus rajzai, Ladik Katalin kollázsai, vagy Milan Adamčiak és Jiří Valoch partitúrái szintén a zene és a képzőművészet határvidékén helyezkednek el, zenei előadások és performanszok dokumentumai és partitúrái egyben. Zene és képzőművészet párbeszédéről, összjátékáról tanúskodnak Tadeusz Kantor és Mieczyslaw Waśkowski vagy Maurer Dóra és Jeney Zoltán filmjei is. Cage maga sokszor rokonította saját zenéjét képzőművészeti alkotásokhoz, a zágrábi Gorgona csoport tagjainak (Marijan Jevšovarnak és Ivo Gattinnak) a műtermét ezért is látogatta meg. Hiszen a képzőművészet sem szűkölködik véletlenszerű kompozíciós megoldásokban: Altorjai Sándor Aleatorikus montázsa, Ewa Partum random verskölteménye az alkotás szabadságának a megnyilvánulásai.

A klasszikus zene (és művészet) szabályainak sutba-vágása ebben a régióban gyakran valóban felért a lázadással: Milan Knížák megroncsolt lemezei, St.Turba Tamás Szt.Rájk vonója nem csak a zenei szabályok követésének felfüggesztésére szólít fel. Cage számára izgalmas zenei kísérlet volt például az élő rádióadás bevonása darabjaiba, Sanja Iveković vagy Jovánovics György akciójában ugyanez a gesztus viszont már nem nélkülözte a fennálló hatalmi rend által uralt hírcsatornák kritikáját sem.

Cage legismertebb, 4'33" című darabja maga a csend: pontosabban nem áll másból, mint azokból a környezeti zajokból (a közönség köhécseléséből, izgéséből-mozgásából, a koncertterem gépészetének hangjaiból stb.), melyek a darab előadása alatt hallatszanak. Konrad Smoleński mikrofon-installációján és Esterházy Marcell vagy Ciprian Mureşan filmjeiben ugyanez a csend köszön vissza, és mutatja meg egy helyszín, egy helyzet vagy egy korszak valódi arcát.