Corini Margit 1897-ben született Kolozsváron a művészet kedvelő Sóváry családban. A franciás nevet bátyjára, a neves szobrászra Sóváry Jánosra tekintettel vette fel később. Tizenöt évet élt a fény városában Párizsban. Huszonhat évesen kezdett komolyan foglalkozni a festészettel.

Corini első párizsi sikerét a Salon D' Automne 1930-as szokásos őszi tárlatán aratta "Párizsi utca éjjel" című képével. 1931-ben a Grand Salon mindhárom tárlatára beválogatták festményeit. Az 1932-es év a hazai elismerést is meghozta számára. A Nemzeti Szalonban külön termet kapott, ahol harminc képpel szerepelt. A kritikák nagy elismeréssel szóltak "modern, de miden dekadencia" nélküli festményeiről. Extravagáns egyéniség volt. Monoklit hordott, férfiöltönyben, nyakkendőben járt, szivarozott, de ugyanakkor tudott nagyvilági dáma is lenni, a monte-carlói társaság kedvence.

Zabolátlanság és visszafogottság egyként tükröződik képeinek színvilágában és kompozíciójában. A téma többnyire a párizsi éjszaka, az éjszaka magányos bolyongói, a Sacré Cour három tornya, a nedves kövezeten tükröződő fény, amely a gázlámpákból szóródik szét, vagy a kiskocsmák, kávéházak portáljain megcsillanva az éjszakai ablakokon átszűrődve játssza különös játékait. A tűzpiros és a sötétkék uralkodik a vásznakon, s szinte mindenütt jelen van a piros sapkás nő-aki maga festő. 1952-ben mint osztályidegent kitelepítették a fővárosból. Így került Corini Margit Gyomára.

1976-ban kiállítást rendeztek a képeiből több alföldi városban. 1978-ban a IV. Alföldi Filmszemlén Szabó Gerzson különdíjat nyert a művésznővel készített beszélgetésével. Még ugyanebben az évben Vitray Tamás is bemutatta Corinit a Telefere című tv műsorában. Ez a megkésett siker aranyozta be az utolsó éveket. Gyomán élt 1982-ben bekövetkezett haláláig.