Csongrád Tisza parti kisváros, neve szláv eredetű, "fekete várat" jelent. A honfoglalás után Ond vezér fia, Ete nemzetsége telepedett meg a korábbi földvárban és környékén.

A halászatnak az utóbbi évtizedekig szerepe volt a csongrádiak életében. A halászok a "Belsőváros"-nak nevezett folyóparti városrészben laktak. Ugyancsak itt éltek a tiszai hajósok, hajóépítő ácsok és a kubikosok is, akik földnélküliek voltak, vagy kevés szőlő- és veteményföldet bírtak.

Az 1960-as években az Országos Műemléki Felügyelőség Csongrád-belsővárosban 17 hagyományos jellegű házat nyilvánított védetté. A skanzenben látható lakóház három osztatú: szoba-konyha-kamra beosztású. A boltíves pitvart és a több évtizede átépített deszka kéményt archív fotók és a visszaemlékezések alapján rekonstruálták.

A szoba az 1910-20-as évek bútorait és lakáselrendezését mutatja. A kamra a lisztesláda, a zsírosbödön, a hordók, szakajtók és a kenyérsütés kellékeinek tárolóhelye volt, valamint ide kerültek télire a halászok eszközei is. Az ólban csak disznót és baromfit tartottak.

A XIX. században számos belsővárosi telken nem volt kút, mert lakóik a Tiszára jártak vízért. Az idős halászok a 20. század közepe tájáig tiszavizet ittak, melyet a konyhában cserépkannákban és korsókban ülepítették, hogy tiszta ivóvizük legyen. Némelyek erre mészkőből vájt vízszűrőt használtak.

A halászház a dél-alföldi, mezővárosi paraszti kultúrának archaikus jellegű, másoknál szegényesebb rétegét példázza.